Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
I. Felsenstein zenés színháza
Szeretem a kellékeket, mert a színpadon erőteljes életre kelhetnek. Nemcsak a szinész számára hasznosak, hanem a közönség számára is megfogható valóságot jelentenek. A díszlettervező gyakran sokáig keresgélhet, amíg olyan darabot talál, amely megtetszik nekem, mondjak egy tőrt vagy egy kazettát. Másrészt viszont gyűlölöm, ha a díszlettervezők vagy rendezők egyetlen kellékből plakátot csinálnak. Számos operában előfordul, hogy egy énekesnő egy talapzat elé térdel, hogy imádkozzék vagy elénekeljen egy Ave Mariát; ezek a plakátmüvészek azonban nem a megfelelő képmást állitják oda, hanem egy óriási keresztet függesztenek ferdén a színpadra. Ezt aztán "szimbolikusnak" nevezik. Ahol csak lehet, kerülöm a szimbolikát, mindenesetre az ilyen szimbolikát: nem való színpadra! Elrontja a jelenetet, elrontja az előadást, agyonüti a müvet. A jelképszerű csak a képszerűből adódhat, ez pedig a műből adódik. Napokon keresztül dolgozunk mindezen; a részletek szabadsága határtalan, ha megtaláljuk a helyes, egyedül lehetséges szerkezetet; de minden részletet, ha egyszer elfogadtuk, milliméterre rögziteni kell. A színésztől is csak akkor várhatok szabadságot a részletekben, ha nem zavarják őt állandóan a szcenikai-technikai változtatások. Addig nem kezdek az első próbához, amig az egész darabon át nem dolgoztuk magunkat. De időközben már régen csatlakozott hozzánk a karmester, mert hiszen, mielőtt még megkezdenénk a munkát a színésszel, a tempót is rögziteni kell... Minden a zenével kezdődik Minden a zenével kezdődik. Én nem játszom hangszeren. Le kell játszatnom magamnak a partitúrát. Ez már akkor megtörténik, mielőtt egyáltalán elhatároztuk, hogy egy művet műsorra tüzünk. És újra és még inkább megtörténik akkor, amikor már megvan a döntés. A döntésben természetesen már a karmester kiválasztása is bennfoglaltatik. Ha vá- 39 -
