Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

az egyiptomi elemnek, a konvencionális piramis-sti1usnak ebben az operában semmi keresnivalója. Ez annak a felfedezésnek volt a következménye, amelyet a szöveg szó szerint vétele során tettem. De csak a díszlettervező, Rudolf Heinrich talált rá arra a stílusra, amellyel a meseszerü elemet a barokk kereten belül a legtermészetesebben lehetett kifejezni: a perzsa miniatűrökre, az indiai alakzatokra, a Keletre.

íme egy példa erre a munkafolyamatra. Ismét a Varázsfuvolából. A három hölgy jelenete. Megvolt a barokk színházunk. A szinpad Taminóé, a jelenet az ő szorult helyzetével és tehetetlenségével foglalkozik. Honnan jönnek a hölgyek? Ez volt a kérdésünk. A sok történeti stilusminta között, amelyeket összeszedtünk, megtaláltuk, amire szükségünk volt. Voltak ott ősrégi fák emelt teraszokkal, amelyeken teáztak vagy ünnepélyeket rendeztek. Ezek az óriás fák vagy egy palota-terasszal voltak összeköttetésben, vagy külön lépcső vezetett az emelvényekhez. Hiszen ez remek: nem kellett más, csak egy fa, emelvénnyel, ahonnan valamilyen ismeretlen épületrészbe lehet leszállni. A fa elhelyezése, a pont, ahová a létra támaszkodik, a domb és a bokor méretei - mindez szükségszerűen adódott a rendezői koncepcióból.

Nagy szerepe van annak, hogy a szereplőknek a partitúra által előirt járásai beilleszthetők-e a megtalált térbe. Nem közömbös, hogy az énekesnek három vagy négy métert kell-e mennie, ha poziciót változtat. Ha például azt akarjuk, hogy a három hölgy ne lerohanjon a lépcsőn, hanem elegánsan lelibbenjen, akkor a lépcsőfokok számát pontosan össze kell egyeztetni a zenével. Ennek lerögzitése a rendező dolga. Nem várhatom a díszlettervezőtől, hogy ötször változtasson tervén azért, mert előzetesen ezt nem gondoltam jól át. De az általában vett vizuális rész, a szerkezetnek képi nyelvre való átültetése őrá tartozik.- 38 -