Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

csalásnak tartom, ha a közönség hiányos érdeklődését a kiállítás varázsával keltik fel. Mennyire másképpen kapcsolódik Weber drámai zsenije az Burvanthe ugyancsak rossz, de drámai alapvonásaiban mégis életképes szövegkönyvéhez! Itt a zene Lysiart és Eglantine néhány kettősében olyan drámai erőre emelkedik, amely túlszárnyalja az Ortrud- Telramund párnak Wagner által nyújtott, valószínűleg épp e mü által befolyásolt ábrázolását. Azonban a Bűvös vadász mind zenei, mind drámai tekintetben ma is a legnagyobb müvek egyike,amelyeket valaha a zenés szinház száméira Írtak.

Melchinger: Még egy rövid rákérdezés: a Lammermoori Lucia? Callas alakításában legalábbis a címszerepet egész rendkívülien drámainak tartottam.

Felsenstein: Semmit sem tudok hozzászólni. Az operát természetesen ismerem. De évek óta már nem foglalkoztam vele. Ehhez egy vallomást kell tennem. Elhatároztam, hogy többé nem beszélek olyan műről, amellyel már régóta nem foglalkoztam. Az ember persze még emlékszik rá, sőt valamikor rendezte is, aztán ismét hallotta, s azt hiszi, ismeri. De ha elhatározza, hogy újból előveszi és hozzáfog a munkához, a legnagyobb meglepetések érik. Hiszen már magam sem vagyok ugyanaz, aki akkor voltam, amikor véleményem a műről kialakult. Mi minden változhat három-négy év alatt!

Melchinger: Megint itt vagyunk a rutin, a sablon problémájánál. Minden ismétléssel elpárolog valami abból a benyomásból, amely valamikor olyan erős volt, mert benne volt az első találkozás ismeretlensége. Ami megmarad bennünk, az áldozatul esik egy mindenkinél másképp megnyilvánuló folyamatnak. Innen a rutin gyakran oly szubjektív jellege: nem tűri a felülvizsgálatot s ezért azt hiszi, másképp nem is lehet.

Belsenstein: Éppen az operában mindig újból végbemegy a folyamat: az énekes, a karmester, sőt az évekig odajáró néző is, beszél egy műről, amelyet állítólag kiválóan is- 24 -