Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

8. Néhány tényről

I

szólagos komplexitáson át a fő vonal még világosabban kirajzolódik, mint számos más Brecht-drámában.

Hem tadom,miért osztogatok itt Brechtnek jó és rossz jegyeket. Vagy inkább nagyonis tudom: azért, mert az ő életműve - és azt sem bánom, ha most közhelyet hangoztatok - az egyetlen, amely a XX. században felvetette szinház és társadalom problémáját. Az a drámairó, aki nem ismeri fel vagy nem akarja felismerni, hogy ma semmiféle dráma nem lehetséges, ha Brecht életműve ilyen vagy olyan módon nem nyomta rá bélyegét, egyszerűen nem hajlandó tudomást venni korának és a kor művészetének problémáiról.

Egyszer azt mondottam Helene Weigelnek: az Arturo ül demonstrációjából hiányzik a nácizmust elfogadó nép és hiányzik azon okok feltárása, amelyek a néppel a nácizmust elfogadtatták. Az Arturo üiban jól látni a viszonyt a tőkések és a gengszterek között, akikre az előbbiek rászorulnak, de a proletariátus egyetlen Ízben sem lép fel. Helene Weigel akkor azt válaszolta: nagyon nehéz egyetlen darabban bemutatni valamennyi aspektusát egy olyan sokrétű jelenségnek, mint a nácizmus; és hozzátette, hogy a Gömbfejüek és csucsfejüek cimü darabban sor kerül a faji üldözés problémájának elemzésére, a Rettegés birodalmában pedig /nevezetesen például a Téli segély cimü jelenetben/ éppen a nép és a nácik viszonyáról van szó.

Meghajoltam érvei előtt. Sőt, bennük felismertem Brechtnek egy újabb tanítását: ne próbáljuk elmondani egyetlen drámában egész mondanivalónkat, még egyetlen témáról sem. Nincs veszélyesebb,intellektuálisan hamisabb dolog, mint a mindent magába foglaló formulának, a filozófiai tételszerüségnek hajhászása. Strindberg, az Álomjátékban. össze akarta süriteni az egész "emberi sorsot". És bármily sok szépséget rejteget is ez a dráma, óvakodjunk tőle, hogy nyomdokain haladjunk tovább.

X- 97 -