Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
8. Néhány tényről
gosan költői! Ez azonban nem gátolja meg, hogy a tárgyak tovább ne folytassák pimaszkodásaikat. És nemsokára beavatkoznak az elemek Is: a "zöld mezőt" áradás önti el, amelyre a "palik" nem készültek fel és amelytől senki nem hajlandó megvédeni őket. Nincs más választásuk, mint a futás: Basil felmászik a tetőre /ki tudja? talán meg is menekül majd/, az öreg Cyril Poges pedig - akinek alacsony származása O’Casey-t mindennek ellenére valahogy homályosan meghatja, noha róla nyújtott ábrázolása csupa szarkazmus - értelmetlenül, groteszkül lapul meg "eredeti", nagyszabású stil-iróasztala mögött. És, mint holmi parodisztikus bibliai hős, ő fejezi be a komédiát, a következő szónoklatot intézve az eredeti, nagyszabású stiliróasztalhoz: "Szegény kis quattrocentóm, te leszel az én bárkám az elszabadult hullámok között... Vigyél vissza szülőföldemre, vigyél vissza az én kedves öreg Angliámba, ahová már megjött a tavasz..." A képtelenség lehet nem "abszurd" is; és ettől sem lesz kevésbé hatásos. X Mi az,ami engem O’Caseynél annyira érdekel és lenyűgöz? Először is a becsületessége. O’Casey arról beszél, amit ismer, az ir függetlenségi harcról, erről az elvetélt küzdelemről, amelyet jogtalanul sajátított ki az álforradalmi mozgalom, a Sinn-Fein /ami etimológiailag anynyit jelent: mi egyedül; nem jut erről eszünkbe valami?/, és ő nyiltan leleplezi ezt az elvetéltséget és ezt a kisajátítást. És mégis, O’Casey, akárcsak azok a mindennek ellenére pozitív alakok, akiket szinpadra állit, úgy döntött, hogy ezen az oldalon verekszik. Aztán az ügyessége. A függetlenségi harc tekervényes utjai között, áldozatok, árulások, hűtlenségek, ellentmondások hálójában a néző mindig el tud igazodni, tudja, miről van szó, és felismeri, ha nem is a jót, de legalább a kisebbik rosszat.- 95 -I I
