Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

6. Levél Otto Haashoz a 71 tavasza rendezéséről

V. kép. A Városháza, a Kommün kikiáltása. Azt Írtam: "Derűs idő, napfény". Igyekezzünk ezt a derűs időt, ezt a napfényt megtartani. És meg kell oldani - hogy hogyan, azt nem tudom, ez önre vár, Haas, önre háritom a gondját - a szereplők elhelyezésének kényes problémáját is. Álljanak szemközt a nézőtérrel, ahogy Írtam? És ez esetben a Kommün kikiáltása virtuálisan a nézőtéren zajlanék? Vagy álljanak profilban? Vagy pedig...? Tudom, hogy ezt a jelenetet nagyon nehéz megrendezni, mégis nagyon szeretném, ha megtartanák.

Egy szót itt az "átkötésekről". Nem tudom, miért éppen itt, de valahol beszélnem kell róluk. Ugyanis szükségesnek érzem őket, és nemcsak azért - mint ahogy némi rosszindulattal feltételezhetnék -, mert a diszletváltozások alatt lekötik a nézőt. Azért hiszem őket szükségesnek, mert a közjátékok vidám alaphangjával párhuzamosan a Eommün éjszakájának komolysága is megérdemli, hogy helyet kapjon. /A munkásosztály, a világtörténelemben először,átveszi a hatalmat./ Következésképpen a Kommün hangjának például a 3. átkötő jelenetben nagyon komolynak kell lennie. Az osztály, amelyről beszél, akkor is, ma is "az egyetlen, amely képes az ország megmentésére". Megoldásra vár még,hogy vajon ezt a hangot lemezre kell-e venni, vagy mutassuk-e meg a félhomályban a Kommün körvonalait, miközben élőszóval mondja ugyanazt a szöveget, avagy pedig az átkötés teljes fényben menjen-e végbe, nyiltszini változás kíséretében. Én a magam részéről a hangfelvétel pártján vagyok és azt szeretném, ha majdnem tökéletes sötétség uralkodnék.

VI. kép. Minden figyelmet az utolsó epizódra koncentrálni, amikor Mémëre felajánlja szegényes kanálkészletét. Miért? Mert a drámában az a legfontosabb - ezt már mondtam, de elmondom újra -, hogy bemutassuk minden egyes alak fejlődését. És Mémére nagylelkűsége, kitárulkozása, kezdeti bizalmatlansága után, érdekes és hasznos állo- 69 -