Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

kell-e bemutatnia s éppen a történelmietlenség leleplezése által kell-e történelmivé válnia; vagy pedig, épp ellenkező leg, a történelem megmagyarázását tüzze-e ki célul. Azt hiszem, a Paolo Paoli történelmi és politikai érdeme éppen az, hogy Adamov csodálatosan tárja fel, miképp tagadják bizonyos rétegek a történelmet, miközben, más vonatkozásban, éppen hogy a történelmet képviselik: Hulot- Vasseur mégiscsak "reprezentálja" az 1914-es háborút,mert ő tér át a toliakról a diszgombokra, majd ezekről az egyenruhagombokra, és a háború akkor válik bizonyossá, amikor ő az egyenruhagombok mellett dönt. Ami Marpeaux alakját illeti, őt még túlságosan szimbolikusnak érzem. Ennek fenntartásával egyetlen jelenetét viszont kiemelkedőnek tartom: a Marpeaux és Rose közötti jelenetet. Ez a jelenet uj vonást képvisel Adamov művészetében.Itt megmutatja egy munkás öntudatra ébredését; de ezt valahogy betétnek érzem, kivül áll a darabon és szilárd hitem,hogy ki is lehetne huzni.

J. LECIERC: Marpeaux nem hős, abban az értelemben, hogy sokszor lépne fel a darabban, de az első perctől az utolsóig szó van róla. Ő az a kapocs,amely mindent összefog; az embernek az a benyomása, hogy nélküle összeomlana ez az egész világ, ő tartja össze a történelmet. Benne, puszta jelenlétében, még akkor is, ha ez csak a szövegben mutatható ki, a világ megmagyarázásra irányuló törekvés kezdeti lépéseit érzem.

B. DORT: Igen, de ebben a munkás-alakban van valami ellentmondás. Igaz, hogy folyton beszélnek róla, de mindvégig csak másoktól való függőségben látjuk, épp azért, mert csak beszélnek róla. Elég kevésszer jelenik meg, kivéve a darab legvégét. Valójában nem látjuk a fejlődését. Elrejti a kispolgárság, amely a mü középpontjában áll.- 45 -i