Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

A. ADAMO?: Leclerc helyesen mondja: az volt a szán­dékom, hogy Marpeaux ne a szó szoros értelmében vett hős legyen, hanem a központi alak, annyiban, amennyiben nem alanya, hanem, a szó minden értelmében.tárgya a darabnak; hiszen ö a legfőbb áru. Ha Marpeaux fölött nem lehetne alkudni, nem volna darab. R. BARTHES: Nekem éppen az tetszik, hogy Marpeaux nincs az előtérben; az,akiből könnyen válhatott volna po­zitív hős, a periférián marad. Ez fontos kérdése a mai kritikai drámának: a pozitív elemnek soha nem volna sza­bad központi helyet elfoglalnia. Brecht egyik "legpoziti­vabb" drámájában - az Anyában - Pavel, a hős periferikus marad. Szerintem igen dicséretes, hogy Adamov ellenállt a csábitásnak és nem helyezte középpontba Marpeaux-t, a munkást. Shakespeare IV. Henrikjében, amelyet Planchon épp most játszik Lyonban,nincs egyetlen pozitív alak sem. Igaz, ez a kérdés a drámairó számára felér a kör négyszö­gesítésének problémájával. J. VANNIER: Engem, személy szerint, jobban érdekelne Rose alakja. Ő kevésbé "periferikus" Marpeaux-nál és még­is pozitiv alak, vagy, pontosabban, azzá válik: látjuk, hogyan fejlődik a teljes elidegenedéstől a fokozatos ön­tudatra ébredésig, és e fejlődés egyes állomásai igen vi­lágosan ábrázolódnak. Különösen finoman kidolgozott az a jelenet, amikor viszontlátja férjét, akiből időközben a mozgalom harcosa lett. Először ellenáll Marpeaux agitá­­ciós kísérleteinek, kijeléntve,hogy nem szereti az "álta­lánosságokat" /ami pszichológiai szempontból rendkívül gazdag és sokértelmü megfigyelés/; és azért érti meg aztán fokról fokra Marpeaux igazát, mert politikai öntu­datosodásának útja a Marpeaux iránt érzett szerelmén ke­resztül vezet; nem tehet mást, kénytelen rá,hogy Marpeaux iránti szerelmének politikai tartalmat adjon. 46 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom