Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

2. Színház, pénz és politika

tott vissza a társadalom különböző rétegeire: a kisrészvényesekre, akiktől a Társaság állandóan ujj hiteleket követelt, akik gyakran morogtak, de amikor megcsillogtatták előttük az egyre magasabb kamatok csalétkét - a kamatláb 2-ről 6 %-ra emelkedett -, mégis, egészen a végső összeomlásig, folyamatosan "bedőltek"; a képviselőházra,amelynek minden tagja hitvány módon a másikra kente a korrupció reá háramló vádját; a fehér, majd később bennszülött munkásokra, akiket megtizedeltek a lázak, a nedvesség, a munka, s akik soha nem értették meg, hogy ezek a munkálatok miért állnak le, indulnak meg újra, majd állnak le ismét; végül Ferdinand de Lessepsre, az álhazafira - erre az öregemberre, akinek a szuezi csatorna elkészülése biztosította a dicsőséget és megnövelte megalomániáját és aki ügyesen kihasználta a hazafias érzületet személyes - egyébként valóban grandiózus - becsvágyának a javára. Az elképzelésemben élő színdarab először Egyiptomban mutatná meg Lessepset, a győztest, a zsarnokot, aki diadalmaskodik minden akadályon, dacol minden konkurrenciával; aztán meglátnánk öregen, kifáradva, jószerivel háttérbe szorítva, amint a vidéket járja, hogy meggyőzze a takarékos kisembereket, fia kíséretében, aki midőn a fáradság felőrölte apját, folytatta annak szónoklatait; látom végül az utolsó napokban, amikor félig szenilisen - bár nem annyira, mint mondják -, még tudatában gigászi szélhámosságának, órákon át gubbaszt egy karosszékben, vállán egy majommal, fényűző vidéki házában, ahová a "megértő" igazságszolgáltatás természetesen nem jött el érte. De meglehet, hogy egy ilyen színdarab, akármennyire törekszik is rá, hogy a "hős" dicsőségét megtépázza, még mindig "hősi" darab volna, nem pedig az én értelmezésem szerinti történelmi dráma. Akárhogy is van: a cél az, hogy a néző, a dráma résztvevői számára érthetetlen kavargáson túl, világosan felismerje e kavargás okát: a gépezet működését.- 28 -