Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

2. Színház, pénz és politika

Ha ez nem sikerül, fennáll a veszély, hogy semmi mást nem mutatunk be, mint egyetlen képtelen és zavaros szituációt a sok közül.

Ez a kockázat tovább növekszik a Dreyfus-ügy esetében. Ez az ügy ugyanis, ellentétben a Panama-botránnyal, nem reprezentál közvetlenül egy rendszert. Kivételes dolog, hogy egyesek, egy nyilvánvalóan törvénytelen Ítélet kicsikarása és igazolása érdekében, semmitől nem rettennek vissza, a legdurvább okirathamisitásra vetemednek, sőt, gazságaikat még csak leplezni sem igyekeznek. Kivételes dolog az is, hogy mások, Dreyfus védelmezői, majdnem tiz éven át kitartóan védelmeznek egy ennyire veszedelmes ügyet. Meg aztán, akármennyit Írtak is a Dreyfusügyről, nem tudni pontosan, voltaképpen mekkora szerepet is játszott benne a katolikus és a zsidó banktőke versengése. Amellett a főszereplőkre mindkét oldalon olyan nyomás nehezedett,amely a felszínen tökéletesen érdekmentesnek tetszett. Clémenceau például minden valószínűség szerint csak azért állt ki a zsidó katonatiszt ügye mellett, hogy elfeledtesse az angol pénzt és a Panama-botrányt, amelyben ő és hívei súlyosan kompromittálódtak; mások viszont, köztük Zola, csak igazságérzetüknek engedelmeskedtek.

Megnehezíti a Dreyfus-^ügy színpadra állítását a nyomában támadt politikai félreértés is. Igaz, a helyzet végül tisztázódott: valóban a tompa agyú, zavaros és ádázul elszánt jobboldalnak a baloldal,az "intellektuellek"

elleni harcáról volt szó; de ez a harc, ahogy Jules 17

Guesde helyesen mondta, mégiscsak polgárok civakodása volt.Dreyfus ugyanahhoz az osztályhoz tartozott, mint ellenfelei és osztotta nézeteiket; ezért döbbentette meg annyira az őt sújtó Ítélet. Jótékony hatású lehetne viszont egy olyan színdarab, amelyben azt látnók, hogyan hatott vissza a Dreyfus-ellenes propaganda olyan emberek gondolkodására, sőt, életére, akiknek az "ügyhöz" szoro- 29 -