Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
emlékeznek? ALLIO: Én pedig - emlékeznek? - éppen akkoriban dicartam áttérni a rendezésre. Elegem volt a díszletekből; az akkori diszlettervezési mód egyáltalán nem volt Ínyemre. ADAMOV: Az EmberÍrtéra gondol? ALLIO: Igen, az Emberlrtó dramatizálását akartam színpadra állítani - és önt kértem fel a színpadi változat megírására... Ekkoriban tettem föl magamnak a kérdést: mi is az én feladatom a színházban? És ekkor Brecht előadásai egyszercsak, egy csapásra mindent felforgattak! Folytattam a munkát,mert Brecht nyomán felfedeztem a módját, hogy uj irányba folytassam; uj irányba,amely választ ad gondjaimra és gerincet kutatásaimnak... PLANCHON: Mi az irodalmon, szinte azt mondanám, a szürrelizmuson keresztül jutottunk el a színházhoz. És ebben az értelemben nagyot zuhantunk, amikor rábukkantunk Brecht életművére. Talán nem is zuhanás volt,inkább valami nagy ütés... Csakhogy... ADAMOV: Csakhogy? Bocsánat. PLANCHON: Kérem. ADAMOV: Csakhogy van valami,ami engem szörnyen boszszant. Itt van például ma az OAS-tisztek pere - tudjuk, hogy zajlanak az ilyen ügyek - és én rögtön arra gondolok: "Micsoda pompás színdarab lenne ebből!"... És aztán tüstént hozzáteszem! "A fene egye meg!" Hiszen itt van már a Kivétel és szabály tárgyalása... És az ember állandóan, minden uj eseménynél arra gondol: "Ezt a mechanizmust igazán fel kellene tárni!", és akkor eszébe jut egy olyan Brecht-darab, amely éppen ezt a mechanizmust már feltárta. Mert Brecht drámairásában éppen ez a rendkívüli: megtalálta egy - végső soron ideiglenes - rendszernek, a kapitalizmusnak valamennyi konstans mechanizmusát.- 105 -
