Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
És megtalálva ezeket a konstansokat, ugyanakkor rátalált a művészetre Is. Ez bizony, nyilvánvalóan, nagyon csüggesztő! Legalábbis egy dráraairó számára... De ugyanilyen lehangoló a rendező számára is, hisz ez az ördöngős ember egy személyben volt iró és rendező... Másfelől azonban úgy érzem, volna rá mód, nem tudom, miféle, a jövő majd megmutatja, sikerül-e megtalálnom - vagy másoknak sikerül-e majd -, hogy a tanitást teljes érintetlenségében megőrizve ugyanakkor pontosabban meghatározott egyéni alakokat rajzoljunk. Igen, talán volna erre mód. Valamiféle harmadik elemre gondolok a drámában... Valamiképpen szét kellene osztani a dolgokat egy darabon belül... PLANCHONS Vagyis? ADAMOV: Vagyis... De ezt nagyon nehéz kifejezni! A néző egész egyszerűen azonosulhatna egyes alakokkal, mint ahogy, bizonyos pillanatokban, azonosítja magát Csehov egyes alakjaival is; más pillanatokban viszont,ugyanazon a darabon belül, törési pontok jelentkeznének, amelyek során mindenféle azonosulás lehetetlenné válnék és kibontakoznék egy - ha merhetem használni ezt a túl sokat forgatott szót - "elidegenített" tanítás.Több volna a jövés-menés, a mozgalmasság egy és ugyanazon a darabon belül... Valami ilyesmire gondolok. ALLIO: Dehiszen ez O’Casey és Brecht összeházasitása ! ADAMOV: Bizonyos értelemben igen. ALLIO : Csakhogy 0’Casey-nél,a plaszticitás szempontjából, majdnem szükségszerűen egy némiképp illuzionista ábrázoláshoz jutunk... Nehezen tudom elképzelni - hacsak nem gyúrjuk át alaposan az előadást -, hogyan lehetne megcsinálni egy O’Casey-drámával ugyanazt, mint egy Brecht-drámával... ügy értem, egy Brecht-drámánál az 106
