Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

A totális mozgás rendszere úgy születik, hogy kimerithetően és teljesen ábrázolunk minden lehető emberi állásfoglalást, az illető összeütközésre vonatkozóan. Minthogy a dráma az élet visszatükröződését egy nagy összeütközés ábrázolására összpontositja, minthogy minden életmegnyilvánulást e köré az összeütközés köré csoportosít és csak ebben, az összeütközéshez való viszonyukban engedi kiélni magukat, leegyszerüsiti és általánosítja az emberek lehető állásfoglalásait a saját életproblémáikra vonatkozóan. Az ábrázolás az emberek legfontosabb és legjellegzetesebb állásfoglalásainak a tipikus képviseletére redukálódik, arra, ami az összeütközés dinamikus cselekményszerü kialakítása szempontjából elengedhetetlen, tehát azokra az emberekben rejlő társadalmi, morális és pszichológiai mozgásokra , amelyekből az összeütközés megszületik és amelyek az összeütközést feloldják. A dráma szempontjából fölöslegesnek kell hatnia minden olyan színpadi alaknak, a színpadi alak minden olyan pszichológiai vonásának, amely túlmegy ennek az összefüggésnek, az összeütközés eleven dinamikájának a dialektikus szükségszerűségén. Lukács, ebben a vonatkozásban, találóan, a dráma „ritkított levegőjéről" beszél.

Hogy milyen gazdag és milyen széles ez a tipikus, az függ a történelmi fejlődés fokától, amelyen a dráma megszületik, és ezen a fokon belül, a drámairó egyéniségétől is.

Lukács ezt Shakespeare Lear királyából és Szophoklész Antigoné cimü drámájából vett két példával magyarázza.

Szophoklész Antigonéjában. Antigoné és Kreon képviseli az összeütköző erőket, közben az előbbi - az elé a döntő konfliktus elé állitva, vajon eltemesse-e, a király kifejezett tilalma ellenére, a harcban elesett testvérét vagy sem - tettével kiváltja a drámai cselekményt. Csak ez az összeütközés és ez a konfliktus meghatározó az illető dráma szempontjából, és ábrázolásra csak az kerül, ami- 85 -