Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

A színház számára, amely ezen a fejlődésen belül sokszor maga is üzleti „vállalkozássá" lett, ez többek között eszközei öntörvényű önállósulását jelentette, a cél és eszköz viszony lassankénti megfordulását, a produktiv és reproduktiv művész és közönség messzemenő különválását: így például a dráma „könyvvé" vált, tiszta irodalommá, a zenés dráma, ezzel analóg módon, abszolút zenévé.

Ezzel kapcsolatos, hogy a színház erősebben koncentrált a meglévő „repertoárra" és részben vagy teljesen lemondott a színházhoz szorosan kapcsolódó uj müvek állandó létrehozásáról; ez pedig, a színház további fejlődése szempontjából, igen előnytelennek és akadályozónak bizonyult.

így, a színháztörténeten belül, voltak olyan korszakok, amikor a szinpadon, a szintetikus színházművészet helyett, inkább az egyes művészetek egymásmellettisége uralkodott: Játszottak díszletek előtt vagy díszletek mellett, recitáltak irodalmi drámaszövegeket, énekeltek és játszottak zene mellett vagy zenére stb. Más művészetek törvényszerűségei álltak előtérben a szinpadon, igy például a képalkotás törvényszerűsége, a táncé, irodalomé vagy a zenéé.

Vagyis, a szinház gyakran volt méltatlan a tulajdonképpeni feladatára, nevezetesen arra, hogy irodalmilag vagy irodalmilag-zeneileg előre megformált cselekményt homogén előadásban elementáris eseménnyé, igazi közönségélménnyé alakítson; ehelyett reprodukál ta ezt az előre megformált cselekményt, csupán „előadásra vitte" a megfelelő irodalmi vagy irodalmi-zenei müveket.

Ez azonban, valamint a színpadi műalkotások időbeli jellege - hiszen kivonják magukat a későbbi, utólagos megfigyelés alól -, többek között odavezetett, hogy az esztétikai értékelésnél, többnyire vagy akár kizárólagosan, az egyes „megfogható" művészetekhez tartották magukat. Az effajta megfigyelési módnál aztán, a tulajdonképpeni szinté- 17 -