Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

zisből nem maradt más, mint a - színházművészettel azonosított - színjátszás művészete.

Akármilyen nagy jelentőségű is a szinház keletkezése és fejlődése, valamint a színházművészet céljának mindenkori megvalósítása szempontjából a színjátszás művészete - korántsem lehet a színjátszás művészetét és színházművészetet egyszerűen egyenlővé tenni. A színjátszás művészete és szinházmüvészet egyenlővé tétele különböző okokból sokszor éppen a szinházmüvészet öntörvényű lényegének a félreismeréséhez járult hozzá.

Először, a színjátszás művészetének a történelmi fejlődésen belül ismételten fellépő, időnkénti elfajulása, időnkénti alacsony színvonala, ártott a szinház tekintélyének. Másodszor, különösen a színjátszás művészetét mini önálló, szöveges vagy zenés-énekes mintától független művészetét /mint mimus vagy pantomimus/ magyarázó törekvések, gyakran vezettek tévedésekhez a színházművészetnek, n szinház szempontjából általános érvényű, jelentőségét illetően. Végül harmadszor, a színjátszás művészetének specifikumai , amelyeket a szinház specifikumaival azonosítottak, alkalmat adtak a szinházmüvészet lebecsülő félreismerésére.

Ebben a vonatkozásban jellegzetes, de fatális kölcsönhatás áll fenn: A - végső fokon a szinház időnkénti tökéletlenségére visszavezető - hamis és egyoldalú elmélet a szinház önállótlanságáról, kiszolgáló, csak reprodukáló funkciójáról - ahogy különösen a XIX. században Németországban kialakult -, ugyanakkor rendkivül akadályozta a szinház fejlődését és öntörvényű lényének a felismerését.

Egyéb nehézség is járul ehhez.

Más művészetek esztétikai értékeléséhez, a művészetelméleti szakemberek számára, a műalkotások mellett, bőségesen rendelkezésre állnak az alkotó művészeknek saját alkotásaikról szóló megnyilatkozásai is. Zeneszerzők, képzőművészek, költők és Írók rögzítették Írásba, hozták nyil18 -