Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A klasszikus dráma utáni korszak fejlődési tendenciái

Mert minél fejlettebbé és bonyolultabbá vált a társadalmi ellentmondásosság a kései kapitalizmusban és az imperialista korszakban, és - a társadalom nagyobb differenciáltsága következtében - minél több emberi állásfoglalás vált lehetővé valamely összeütközés szempontjából, annál nehezebbé kellett válnia ezek egységes központ köré történő csoportosításának, és mindenekelőtt, annál nehezebbé kellett válnia, hogy elérjék az egyéninek a társadalmival való összehangolását a drámában.

A drámához való objektiv társadalmi feltételek megváltoztatásához szubjektív feltételek változásai is hozzá járultak. Már említettük, hogy a klasszikus dráma utáni korszak dramaturgiájának képviselői, különösen Németországban, mindkevésbé tudtak elsiklani a tartalom és forma dialektikus kapcsolatainak problematikája, az egyéni drámai összeütközés és a társadalmi ellentmondás viszonya fölött; mindkevésbé tudták különválasztani a jelenséget és a lényeget.

Mert, ha szubjektív normáik bizonyos tekintetben megfelelnek is a korabeli drámairodalom objektiv helyzetének, mégis, jól látták, hogy ezek a normák egyre inkább kérdésessé válnak és hogy a drámaírók mindjobban elfordulnak tőlük, ennek okait azonban rossz irányban keresték.

Ezekből az adottságokból kifolyólag - amelyek persze sokkal bonyolultabbak voltak, mint ahogy itt jelezhettük őket -, a dráma művészi megalkotása szempontjából kiváltképpen három, a további fejlődést meghatározó lehetőség adódott :

1. Lemondani az_objektiv valóságnak*. mint_totalitásnak a drámában_ történő ábrázolásáról,_ és_erőteljesebben_fordulni az_epikus formák*. mint_regény és_elbejszélésj. felé.*.

Bizonyára nem véletlen, hogy az európai irodalmakon, mintegy a XIX. század közepétől kezdve, eluralkodik az el- 151 -