Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

a színház művészete Mennyi minden szinház, a színház mennyi minden, és hány folyam, folyó és felülről érkező patak áramlik ebbe a mederbe! Az opera buja érzéki fürdője; a wag­­neri szinhely intellektualizáló mitosza, a maga, fennkölt egyszerűséggel és szenvedő okossággal teli alakjaival, akiknek lábaihoz mélyen, kéjesen és sú­lyosan lélegezve hengeriti oda a zene, éneklő, be­szélő, értelmező áramlatát; Shakespeare nagyszerű ártatlansága; Schiller nemes dialektikája. A goethei drámaiság isten iránti engedelmessége és hitvalló szeretetreméltósága; Kleist titáni hisztériája, Hebbel agyafúrt moralizmusa; az Ibsen-dráma polgári mágiája: mindezeknek és még mennyi másnak is adtak teret a deszkák, és teret adnak mindennek, ami naiv vagy iskolázott fogékonysággal tetszést arat, min­dennek, ami izgalomba hozhat, ujjongásra fakaszthat, szórakoztathat, megrázhat, felkavarhat, sőt fanati­zálhat, az ügyes bohózatnak, amelynek hatásai neve­tőorkánt fakasztanak, a pszichológiai jellemtanul­mánynak, amely az emberről szóló uj és igaz követ­keztetései utján, bensőséges gondolkodásra késztet bennünket, a vidám-céltalan hatásokkal és szatiri­kusán kiélezett helyzetekkel dolgozó szalon- és tár­salgási drámának, a tézis- és agitációs drámának, amely felrázza igazságérzetünket, társadalmi lelki­ismeretünket, - ezek a deszkák, ezek olyan ártatla­nok, mint Shakespeare, olyan semlegesek, mint a ter­mészet és az élet, nem egy szinház létezik, száz van. ..!• Lehet, hogy valamelyest furcsának hat, amikor a drá­maiság lényegéről szóló vizsgálatot a színházművészetről szóló fejezettel kezdjük. Mégis, az effajta eljárásnak aligha kell különösebb igazolásra szorulnia. „Ha egy dráma, olvasás közben, nagy hatást gyakorol ránk - mondja Goethe Eckermannak -, úgy véljük, a színpad­ról is nagy hatást kellene gyakorolnia, és elhitetjük ma­gunkkal, hogy ezt kis fáradsággal elérhetjük. Csakhogy- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom