Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

gunkat a nyelvi szépségeknek, a mesebonyolitás eleganciájának, olyan helyeknek, amelyek önállóan csalnak elő elképzeléseket belőlük, röviden, a régi müvek járulékának. Ezek azonban éppen azok a költői és teátrális eszközök, amelyek a történet össze nem illőségét rejtenék el. A mi színházaink már nem lennének képesek rá, és nem is lenne kedvük hozzá, hogy ezeket a történeteket, bármilyen érthetően is elmeséljék, vagyis, hogy az események kapcsolatát hihetővé tegyék. Mindinkább zavarna bennünket az emberi együttélés ábrázolásának a primitívsége és gondtalansága, és ez nemcsak a régi müvek esetében állna fenn, hanem a maiaknál is, ha régi receptek szerint alkották őket. Ezért Brecht más, uj, kománknak megfelelő, az élet követelményeinek értelmében alkotott, drámai-szinpadi életábrázo— lást követel.

Bármilyen is ebben a kérdésben Arisztotelész és Brecht felfogása, különbözőségük kizárólag a mese hogyanjára és miértjére, rendjére és módjára, valamint a céljára vonatkozik, mindketten elismerik azonban a mese feltétlen

szükségességét.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni ezt azok előtt, akik - közben sokszor még Brechtre is hivatkozva - abban a törekvésükben, hogy mindent másképp csináljanak, egyáltalán a mesét is, a régi receptek közé számitják és elvetik. Anélkül, hogy belemennénk az Arisztotelész és Brecht közötti eltérő felfogásba a mese rendjét és módját, illetve célját illetően, és kihangsúlyozva azt, ami közös bennük, először is, általánositva, megállapíthatjük, hogy a mese tartalmazza a drámában mindannak a magvát, amit a színháznak - gyönyörködtetve szórakoztatóan, és ugyanakkor oktató— an -, minden eszközét latbavetve, közölnie kell a nézővel, oly módon, hogy a nézővel kölcsönhatásban létrejöjjön a szinpadi műalkotás.

Elmondhatjuk továbbá azt is, hogy a mese, ebben az átfogó értelemben csakis a szinházmüvészet álláspontjáról- 124 -