Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
A drámának ebből a sajátosságából érthető csak meg az idő egységével szemben támasztott, ma már tisztára akadémikus, régi követelmény: A jelenetek időbeli szétszakitottsága az abszolút jelenfolyamat ellen irányul, mert minden egyes jelenetnek a játékon kivül van az előtörténete és a következménye /múltja és jövője/. Ily módon, az egyes jelenetek relativizálódnának. Hasonlóan áll a helyzet a hely egységével szemben támasztott, a térbeliségben megalapozott követélménnyel: A térbeli környezetet ki kell küszöbölni a néző tudatából. Csak igy születik abszolút, vagyis éppenséggel drámai jelenet. Ezen alapszik viszont a cselekmény egységével szemben támasztott, normativ követelmény. Mint ismeretes, ezt védték legtovább és a legmakacsabbul és van is bizonyos jogosultsága, csak már nom olyan külsőségéé értelemben véve. A -rámában az egyes részek szorosan függjenek össze, alkoss uiak lehetőleg koncentrált, zárt egységet, feltételezzék egymást, okozatilag induljanak ki egymásból és a lehető legnagyobb koncentráció mellett, minden haladjon céltudatosan a kimenetel és a konfliktus végső megoldása felé. Ebből vezethető le a dráma külső felépítése, amelynek alapfogalmait jelenet és felvonás adják. Ha a dráma elmondott, belső, lényeges ismertetőjeleinek csak relativ jelentőségük van, mert éppen a maguk tisztaságában, a drámafejlődés történetének folyamán, tökéletesen alig mutathatók ki és abszolút megvalósításuk a drámai forma méltatlan szűkösségét és merevségét jelentené, úgy még kérdésesebb a dráma külső lényeges ismertetőjeleinek a jelentősége. Mint ismeretes, sem a régi görögök, sem Shakespeare, nem alkalmaztak jelenet- és felvonásbeosztást és például Schiller is csak 1797-ben bukkant erre a problémára, és Goethénél érdeklődött, hova is vezet a felvonásbeosztás.- 116 -