Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Ezért nem véletlen, hogy a drámai formák kialakulásánál már úgyis fontos szerepet játszó dialógus a drámának, az összeütközés és jellem objektivumot és szübjektivumot összeegyeztető egységgé történő fejlődésével, uralkodó nyelvi tényezővé vált és lassan kiszorította a többi kifejezési lehetőséget, mint a prológust, epilógust, hirnöki jelentést, kommentárt stb.

Ezen a tényen nem változtat a monológnak a drámában elfoglalt különleges helyzete sem, hiszen a monológ - eltekintve attól, hogy a dráma szempontjából epizódszerü maradt - ugyancsak dialógus, ha álcázott is, hiszen fiktiv partnerhez, vfcgy látomáshoz stb. szól, és „tiszta" formában csak ott lép fel, ahol az összeütközés és jellem egységét feladták a szubjektív, a lelki javára.

Egyébként nem minden dialógus azonosítható a drámai beszéddel és válasszal. A valódi drámai dialógus-meghatározásnak már lényeges jelentősége volt a drámaelméletben: Az erre vonatkozó kísérleteket, megintcsak Shakespeare példáján, nyomon követhetjük, például Otto Ludwig Shakespeare -tanulmányaiban.

Szorosan véve, csak ott beszélhetünk drámai dialógusról, ahol a cselekvő személyek nyelvi kifejezőereje, amelynek mint mondottuk, mindent ki kell fejeznie a drámában, olyan magasságot ér el, és emellett olyan általánosító lehetőséget rejt magában, hogy megfelel a különlegesen exponált drámai személyek szubjektív magatartásának éppúgy, mint az összeütközésben lévő objektiv adottságoknak, miközben az utóbbi csak az első által fejezhető ki.

Lukács ezzel kapcsolatban helyesen állapította meg, hogy a drámai hős kifejezésének mindig általánosító tendenciával, ennek a tendenciának gondolati, érzelmi és nyelvi megvalósításával kell rendelkeznie.A lényeges azonban, hogy ennek az általánosításnak sosem szabad különválnia a konkrét személytől, a konkrét helyzettől, minden tekintetben éppen ennek az embernek, éppen- 1CW- -