Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

ebben a helyzetben jelentkező gondolatainak, érzelmeinek stb. az általánositása legyen.

A drámai anyag és ábrázolás szempontjából ez azt jelenti , hogy éppen olyan embereket kell olyan szituációba helyezni, ahol az efféle általánosító, nyelvileg emelkedett kifejezések mintegy „természetesen’' hatnak.

Erre a pontra mutatott Engels Lassalle-hoz 1859» május 18-án Írott levelében, amikor azt mondja, hogy a dráma jövője, a nagyobb gondolati mélységnek és a tudatos történelmi tartalomnak a cselekmény shakespeare-i életteliségével és gazdagságával történő összeolvasztásában rejlik. Az előrelépés abba az irányba történjék, véli Engels, hogy „maguk az inditékok, a cselekmény folyamatának következtében elevenen, aktivan, hogy úgy mondjuk, természetesen lépjenek előtérbe, hogy az érvelő vita, ezzel szemben... mindinkább feleslegessé váljék".

Ezzel viszont szorosan összefügg a cselekvő személyek jellemzése. Lassalle teljes joggal lép fel a most divó rossz egyénités ellen, „amely pusztán kicsinyes okoskodással akar célt érni és a zátonyra futott epigonirodalom lényeges ismertetőjele. Véleményem szerint azonban, valamely személyre nemcsak az jellemző, amit cselekszik, hanem az is, ahogyan cselekszi; és ebből a szempontból azt hiszem semmit sem ártott volna a dráma gondolati tartalmának, ha egyes jellemeket valamivel élesebben határol el és állit szembe. A régi görögök és rómaiak jellemzési módja ma már nem elegendő, és ezen a téren, úgy vélem, bizonyára hasznára vált volna, ha kissé jobban számot vet Shakespeare jelentőségével a dráma fejlődéstörténetében".

Ha Engels nézete - hogy a realizmus, a részletek hűségén kivül, tipikus jellemek ábrázolását jelenti tipikus körülmények között, ahogy ezt 1888 április elején, Margret Harknesshez Írott, ismert levelében kifejtette - fontos- 105 -