Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

Nem lehet jó drámairó az, aki nem ismeri a szinházat, mint ahogy nem lehet zeneszerző az olyan ember, aki nem ismeri a hangszereket. Ilyen értelemben bizonyos kölcsönhatásról beszélhetünk. De erősen emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy a társadalmi tartalommal jelentkező drámairodalom teremti meg a szovjet szinházat; a szinháznak mint formai jelenségnek pedig az a feladata, hogy e szovjet drámairodalomnak a legnagyobb kifejezőerőt kölcsönözze. Ha a színház uj formát teremt, ez rendkívül jó dolog, de ehhez együttműködésre van szükség, amelyben a vezető szerepet a társadalmi tartalom játssza és semmiképp sem a forma.

Mi az ujitó szellem? Az ujitó szellem olyan utakat és módszereket talál, amelyekre annak előtte senki sem lelt rá, amelyeket azelőtt nem alkalmaztak és amelyek az uj technikai problémákat felvető uj feladatokból következnek.

Mi az ügyeskedés? Olyan törekvés, amely a közönség osztálykülönbségeit és munkaterületét egyaránt figyelmen kivül hagyja s az ekként tömegnek kezelt nézőket olyan trükkel, újdonsággal kávánja magával ragadni és megnevettetni, amely nem a feladat lényegéből fakad. Az első esetben a feladat a tartalomból indul ki, a másodikban a színház pusztán formai feladatot tűz maga elé.

A drámairó igy szólhat a színházhoz : „Olyan nagy tömegekre van szükségünk, amelyek nem fémek el a színpadon. Hogyan érjük el, hogy a színpadon megjelenő tömegek olyan kifejezőerővel rendelkezzenek, hogy tizezres tömeget érzékeltessenek? Keressetek, uj módszerre van szükség." Itt a színház „súghat", itt ujitó szellemű rendezőre és színészekre van szükség, akik uj eszközöket keresnek és találnak. De ha a rendező mint „független művész" igy szól magában: „A következő dolgot csinálom: a hős kilép az előszinpadra és teljes erejéből a nézőtér mélyébe rúgja a labdát, függetlenül a színpadon folyó cselekménytől." - „De miért?" - „Azért, mert ez vidám, ragyogó dolog lesz."- 8? -