Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
Ez természetesen nem egyéb, mint trükk. A drámaíró ettől rendszerint megrémül és tiltakozik: „Az isten szerelmére, ne rúgjon, én eszméket szeretnék a nézőtér felé repíteni, maga pedig labdát..." Ueg kell mondani, hogy még a nagy művészeknél is gyakran tanúi lehetünk az effajta szemfényvesztésnek. Igaz viszont, hogy gyakran a drámaírók technikai gyámoltalanságának lehetünk tanúi. A drámaírónak minél közelebb kell állnia a színházhoz, a színháznak éreznie kell azt, hogy az előadás végső formájának kialakulásában egyenlő mértékben vettek részt és emellett meg kell értenie, hogy a vezető szerep a drámáé, a társadalmi tartalomé, amelyhez a színháznak alkalmazkodnia kell - s lehetőleg minél zseniálisabban. Ha a szinház nyugat-európai színházaktól vesz át trükköket, csupán azért, mert azok igen hatásosak - bár e trükkök nemcsak hogy nem következnek a mi valóságunkból, hanem egyenesen ellentmondanak neki -, akkor a szinház helytelen utat választott. A szovjet drámairó nem szólhat igy: „Milyen merész futamokat és tremolókat alkalmaznak Európában - nekem is igy kell Írnom; lássuk hát azokat a futamokat és tremolókat." A pokolba az ilyen rafinált nyugat-európai színházzal és „fejlett" technikájával. Ez leggyakrabban egyfajta „hogyan halhatunk meg a legvidámabban"-technika - mi viszont élni és alkotni akarunk. A szovjet drámairodalom nem merítheti feladatait máshonnét, mint az időszerű problémákból. E tétellel azonban csinyján kell bánni. Az igazi, nagy művészi alkotások rendszerint soká érlelődnek. Igaz, Grillparzer húsz nap alatt irta legjobb darabját, a Sannhot. s azok a müvei, amelyeken hosszabb ideig dolgozott, gyengébben sikerültek - de ez korántsem általános, ilyen Írói sajátossággal ritkán találkozhatunk. Az Írónak általában újra meg újra át kell olvasnia müvét, ellenőriznie kell s javításokat kell 88 -
