Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
élősködő uralkodó osztály magatartását ezzel a szenvedő és elnyomott paraszttal szemben. Vígjátékunk felhasználhatja az arlsztophanészi formákat is, azaz igénybe vehet fantasztikus elemeket is ahhoz, hogy különös élességgel állíthassa pellengérre életünk néhány jelenségét. A köznapi dráma annakidején igen fontos műfaja és bizonyos mértékben vizsgája volt a haladó polgárságnak. A köznapi dráma elvesztette a tragédiák főúri hőseit; a feudális kor úgy vélte, hogy a hős csak nagyúr lehet, másként a tragédia nem tragédia, hiszen a plebejusok harca és szenvedése nem válthat ki magasztos érzelmeket. A köznapi dráma szembeszegült azzal a nézettel, amely az alsóbb osztályok képviselőit lenézően csupán paprikajancsi szerepkörre kárhoztatta az udvari színházban, s bemutatta a mindennapi burzsoá élet komoly problémáit. A drámai cselekmény középpontjába például olyan tény került, hogy egy tekintélyes polgár nem adhatja férjhez a lányát hozomány nélkül. Minél egyszerűbb lett a cselekmény, annál inkább elbűvölte a kispolgári közönséget. Annak a drámának, amely azt ábrázolja, hogyan élünk-éldegélünk, azt hiszem, nemigen lehet helye drámairodalmunkban, mert az éldegélés statikus dolog, amelyet inkább negativ jelenségként ábrázolhatunk. Gogol elnézően humorizált Afanaszij Ivanovics és Pulherija Ivanovna felett, számunkra viszont Afanaszij Ivanovics és Pulherija Ivanovna szemét népség. És ha mégis sajnáljuk őket, akkor tragikus oldalról kell megközelítenünk alakjukat: milyen körülmények tehették ilyenné ezeket az embereket, mi idézhette elő aggasztó, idiotikus közönyüket? Ha kispolgári drámával kerülünk szembe /és ez az „élt-éldegélt" kispolgári dráma/,elitéljük a világot, amit ábrázol s eszményeit valóságos kihívásnak érezzük. Nálunk a köznapi drámának vagy a vigjáték vagy a tragédia felé kell hajlania.- 83 -