Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
mulatságosan suta? Tisztelettel, a gúnyolódás árnyalata nélkül foglalkozzunk-e vele, vagy pedig megengedhetünk-e magunknak olyan iróniát, amellyel örökre megbántjuk ezt az embert? Sem egyik, sem másik. Ha megfigyelték, hogyan viselkedik a proletár vörösgárdista a faluról jött újoncokkal, megláthatják, mennyi itt a humor, milyen kedvesen tréfálkoznak elmaradottságán, tudatlanságán és ezek a tréfák milyen nevelőek - egy hónap alatt tökéletesen átfaragják a legényt: nemcsak tanítással, szigorú szóval, hanem nagy mértékben a humor segítségével is. A humor nagyszerű eszköz azokkal az osztályokkal szemben, amelyeket a proletariátus nevel, s a proletariátuson belüli olyan elemekkel szemben, akik alapjában véve hozzánk tartoznak. Ezért a humoros vígjáték, a gyengéden irónikus vigjáték, amely rámutat a hibákra és kijavitásuk módjára,nem olyan tükör, amelybe belenézve az ember megrémül és szög és kötél után kapkod, hogy felakaszthassa magát, hanem olyan tükör, amely megmutatja, hogy mosdásra és borotválkozásra szorul. Ez rendkívül hasznos dolog. Sokkal mélyebb és hasznosabb, mint amire talán az a tréfás hang mutat, amit megütöttem: a proletariátusnak a nevelőmunka az egyik legalapvetőbb munkája. Nemcsak a világot kell megváltoztatnia maga körül, hanem önmagát is. Az emberek átalakítása any— nyit jelent, hogy megteremtjük a legfőbb harci, termelési elemeket és amennyiben az emberek a nevetés segítségével átnevelhetők, úgy a vigjáték előtt széles hatáskör nyílik. A haragos, ironikus vigjáték realista formái állanak rendelkezésünkre akkor is, ha ellenségeink konkrét képmását akarjuk megformálni, ha úgy akarjuk bemutatni őket, hogy feltáruljon rothadtságuk és aljasságuk - és innét még tovább léphetünk a legélesebb karikatúráig és hiperboláig. Emlékezzenek, hogy Scsedrin két tábornokot küldött egy lakatlan szigetre és társul adott melléjük egy parasztot is, abból a célból, hogy minél világosabban bemutathassa az- 82 -
