Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
érzelmekkel. Miután arra törekszünk, hogy a szocialista művészettel minél jobban hassunk a tömegekre, a fentiekre való tekintettel különös figyelmet kell fordítanunk a színházra. A szinház elképzelhetetlen drámairodalom nélkül. A drámairodalmat vizsgálva szemünkbe tűnik, hogy ez a művészet minden más művészeti ágnál dialektikusabb jellegű- még klasszikusai is, akiktől pedig távol áll a dialektika. Figyeljék meg, hogy nem „dialektikus materialista" jellegről beszélek, mert vannak olyan színdarabok, amelyek egyáltalán nem materialisták, de kisebb-nagyobb mértékben- néha igen nagy mértékben - dialektikusak. A színdarab menet közben bontja ki az olvasó /és főleg a néző/ előtt a valóságot, nem mesél epikusán, hanem közvetlenül ragadja meg az események láncát. Már Arisztophanész azt mondotta, hogy a dráma elképzelhetetlen konfliktusok és fordulatok nélkül. A színdarabnak be kell fejeződnie egyetlen estén és a bemutatott konfliktusok eredményeként bizonyos következtetésig, bizonyos művészi lényegig kell eljutnia, bizonyos eredményt kell leszűrnie az előttünk lejátszódott eseményekből. Ezért akár idealista, akár materialista színdarabbal állunk szemben, mindkettőre a dialektika jellemző: a fejlődés az ellentétek harcán keresztül jön létre. Azok a színdarabok, amelyekből hiányzik a fejlődés, hiányzik az ellentétek összecsapása - egyszerűen rosszak. Ha az ilyen darabnak mégis sikere van, ennek oka nem az, hogy jó dráma, hanem esetleg az, hogy igen jó lirai alkotás. Miután a szocialista realizmus arra törekszik, hogy a jelenségeket folyamatukban, konfliktusaikban és következményeikben, vagy a bennük rejlő perspektívákban mutassa be, nincsen egyetlen olyan művészi forma, amelynek anynyira megfelelne a szocialista realizmus szelleme, mint éppen a dráma. Emellett, magától értetődően, világos számunkra a drámai konfliktusok osztályjellege. Ezek az el- 76 -