Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

ban -, ban« az operában, a kolosszális népi ünnepeken, amelyeken az emberek tízezrei gyűlnek össze? Ez nem realizmus? Igen, megtalálhatjuk a romantika elemeit, mert a kombinált elemek nem valószernek. De mégis igaz módon fejezik ki a valóságot. Az igazság mindig a fejlődés lényegét emeli ki, a valóság zászló és nincs rá ok, hogy tagadjuk az ilyesfajta művészet fontosságát.

A nagy proletár vezér reális alakjának megrajzolása gigászi feladat, amely magas szinten álló világnézetet és hatalmas tehetséget kiván meg. De a nagy iró számára fontos feladatot jelent az is, hogy a kollektívákat szintetizált képmásokban megformálja.

Nincs olyan ok, amely megindokolná, hogy ne engedjünk teret a művészi jövendölésnek. Emlékezzenek rá, Lenin ezt mondotta: nem jó kommunista az, aki nem tud álmodozni.

Ez nem azt jelenti, hogy Lenin Hoffmann-izü álmodozásra szólított fel. A lenini álmodozás tudományos álmodozás, amely a valóságból s annak irányzataiból fakad. Vajon nem törvényszerü-e, hogy a proletariátus a jövőbe akar tekinteni, azt kivánja, hogy saját szemével láthassa, érezhesse, milyen az igazi, mindent átfogó kommunizmus?

A költő megteheti ezt, és meg is kell tennie - a dolog nehéz és könnyen tévedhet: lefesti, mi lesz húsz vagy huszonöt év múlva és annak a kornak az emberei igy szólnak majd: „Mekkorát tévedett." De a dolog lényege az, hogy müvének milyen jelentősége van korunkban. Megkísérelhetjük, hogy magasra kapaszkodjunk és előre tekintsünk a jövőbe. Nagy szerepet játszik itt a fantázia és a látszólagos valószínűtlenség, követhetünk el hibákat, de a mű lehet valószerü, sőt annak is kell lennie. Ez a valószerüség elsősorban abban rejlik, hogy a proletariátus győzelme, az osztálynélküli társadalom győzelme és az egyéniség felvirágzása csakis a kollektivizmus talaján jöhet létre.

Igen fontosak a tagadó realizmus különböző formái, amelyek külső valószerűtlenségük ellenére mély belső rea- 72 -