Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

vagy találkozhatnánk. Jogában áll olyan gigantikus képmások megteremtése, amelyekkel a valóságban nem találkozhatunk, de amelyek a kollektív erők megszemélyesítői.

Igen jellemző, hogy Marx mélységes tisztelettel viseltetett Aiszkhülosz iránt, aki a romantikának épp ezt a típusát testesítette meg - igaz, hogy nem minden müvében. Aiszkhülosz a Prométheuszban azt akarta bemutatni, hogy még az arisztokráciának és az arisztokrácia társadalmi erkölcsének legnagyobb ellenfelei Is sírra kényszerülnek végül, hogy térdet hajtsanak előtte. De azt is be akarta mutatni, hogy az arisztokrácia ellensége nem akármilyen, jöttment ellenség, hanem nagy lelkierejü, hatalmas ellenfél. Veszélyesnek Ítélte a demokráciát, be akart hatolni ezeknek az embereknek lelkivilágába, teljes nagyságában akarta elénk állítani azt a Prométheuszt, aki tiltakozik a régi rendszer ellen s szembeszögezi vele az észnek, a jóságnak, sőt a technikának uj fogalmait is. Ezért tragédiája első részében csodálatos hősnek ábrázolja Prométheuszt. A valóságban nem létezett olyan ember, aki egy személyben egyesitette volna a kiváló technikust, a tűz feltalálóját, az osztályát hőn szerető, megtörhetetlen lázadó mártirt. De Aiszkhülosz mindazokat a vonásokat, amelyet nagy kortársaiban külön-külön fellelhetett, Prométheusznak grandiózus - de nem illuzórikus - alakjában testesítette meg.

Aiszkhülosz tervezett trilógiájának részletei megsemmisültek és csak első része maradt meg. Később Goethe is megírta Prométheuszát és ez a mü lett legforradalmibb alkotása. Prométheusz sorsát megírta Shelley is, az a Shelley, akit Marx tetőtől talpig forradalmárnak tartott.

Ezek a burzsoá gondolkodók Prométheusz grandiózus figurájába mindazokat az elemeket belevitték, amelyek abban a korban a fiatal, forradalmi burzsoáziát lelkesítették.

Miért ne születhetnének művészetünkben grandiózus, szintetikus képmások - ha nem is a regényben és a drámá- 71 -