Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szocialista realizmus
vünkben élnek. Mi elfogadjuk a valóságot, mert a holnap és a tegnap a mai napon csapnak össze és mert résztvevői vagyunk e harcnak, amely a holnapi napért folyik. De ugyanezen oknál fogva nem vagyunk teljesen elégedettek a valósággal. A valóságnak a mai napra eső része gyakran nem elégit ki minket, sok az ellenségünk, sok az olyan szövetségesünk és munkatársunk, aki nem mindig áll feladata magaslatán. Meg kell látnunk a valóban fennálló nehézségeket, mert jaj annak, aki úgy képzeli, hogy a harc már lényegében eldőlt, s mi lepihenhetünk babérainkon. Az ilyesfajta kérkedés ugyanolyan bűn, mint az a megbékélt magatartás, amely a „Hol vagyunk mi még ettől?!" jelszavával visszalép a nagy feladatok elől. Mi mozgásában figyeljük a valóságot és azt kivánjuk, hogy gyorsabban haladjon. Az aktiv erőket minél gyorsabban meg kell szerveznünk és tömöritenünk. Ebben nagy erőt jelent a művészet. A művészet nem csupán tájékoztat, hanem formál is. A művész nemcsak azt mutatja meg osztályának, hogy milyen a világ ma, hanem segítséget is nyújt ahhoz, hogy a valóságot megértse, segítséget nyújt az uj ember fejlődéséhez is. Ezért meg akarja gyorsítani az élet fejlődésének ütemét s művészi alkotómunkája segítségével olyan ideológiai centrumot teremthet, amely magasabb szinten áll e valóságnál, amely magával ragad, bepillantást nyújt a jövőbe és ezzel meggyorsítja a tempót. Ez olyan művészi elemek előtt nyit utat, amelyek kivül esnek a szigorúan vett realizmuson, de lényegében nem mondanak neki ellent; mert ez a módszer nem az illúzió világába vezet, hanem a valóság kifejezésének egyik eszköze. A művész ily módon fejlődésében, perspektívájában mutatja meg a valóságot. A monumentális realizmus a realizmus elemeivel él s művészeti párosításba társitja őket. Mélységesen hiteles és teljesen indokolt elemeiket és kölcsönhatásaikat úgy alkalmazza, ahogy azokkal valóságunkban találkozhatunk- 70 -