Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

zött-e meg annyira az individualizmus, nem vagyok-e olyan aprócska a magam individualizmusában, hogy nem tudom betölteni a proletárforradalom adta kereteket, nem tudok úgy felnőni e feladatokhoz, hogy ne csupán végrehajtsam őket a parancsszóra, hanem be is hatoljak lényegükbe, hogy dalom e feladatok dicséretére és hasznára zendüljön fel?"

Azt gondolom, hogy beszámolóm e rövid bevezetője eléggé meghatározza azt, hogyan értelmezzük mi a művészet társadalmi jelentőségét.

Amennyiben ez a mi művészetünk feladata, elmondhatjuk, hogy a proletariátus és a vele szövetséges csoportok művészete nem lehet más, mint realista. Miért van ez igy? Már Plehanov megállapította, hogy minden aktiv osztály realista. Marx azt mondotta, hogy feladatunk nem csupán az, hogy megértsük a világot, hanem meg is kell változtatnunk. De ha célunkat pusztán a valóság megismerésére korlátozzuk, már ez is realizmus.

Amikor a burzsoázia a világtörténelem porondjára lépett s megszerezte a hegemóniát, realista osztály volt. A burzsoá realizmus a nagyburzsoázia és a középburzsoázia felső rétegei uralmának olyan pillanataiban fejeződött ki a legnagyobb erővel, .amikor elégedettnek érezte magát, mert útban volt a győzelem felé vagy már el is érte a győzelmet. /Nincsen most időm arra, hogy foglalkozzam a burzsoázia történelmi fejlődése két fázisának eltéréseivel./ Ebben az időben fejlődött ki a klasszikus burzsoá realizmus. E realizmus belső zenéje, alapvető hangja a következő volt: a természet gyönyörű, az élet szép; szépséges a napfelkelte a föld felett, ahol élünk; gyönyörű dolog egy korsó viz s mellette a hagymacsomó, meg a karéj kenyér. A művész feladata az, hogy segítségünkre legyen abban, hogy egész lelkűnkkel megszeressük körülményeinket, életformánkat, gondolkodásmódunkat, érzelmeinket és élményeinket.- 63 -