Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai

E színházak a maguk korának szavára feleltek, ml azonban más korban, más tapasztalatokkal élünk.

Ha olyan színdarabot várnánk, mint Az ész ba.i.ial .jár, akkor figyelmen kivül hagynánk a mai társadalmi kapcsolatok tükrözését. Nem várhatunk éppen ilyen darabot, mert már nagyot léptünk előre és az uj osztály más kultúrát hordoz. Létrehoztuk a mi drámairodalmunkat, mégpedig egész sor olyan uj módszer, olyan uj eszmei vivmány felhasználásával, amelyekkel elődeink még nem rendelkezhettek. így áll a helyzet a drámairodalomban. Most pedig nézzük magát a szinházmüvészetet.

Teljesen érthető, hogy a modem burzsoázia, amelynek nincsen semmiféle tartalma vagy pedig ez a tartalom olyan állatias, hogy óvakodik ezt kifejezésre juttatni, a színházat szórakozóhellyé óhajtja tenni. E szinház csupán a burzsoázia szórakoztatását szolgálja, hiszen valahogyan csak le kell élni az életüket. Ez az elsőrendű szempont, a második pedig az, hogy az ilyen szinház gyönyörű, édes mérget kináljon a népnek. Emlékezzenek vissza, hogy amikor a kormányok le akarták szoktatni az embereket a gondolkodásról, ehhez az eszközhöz folyamodtak. Metternich, ez a rendkivül finom ösztönü politikus egyszer azt mondotta, hogy a népet borral és művészettel kell elkábitani, hogy ne jusson ideje a gondolkodásra.

Korunk burzsoáziája szórakozást kiván a színháztól, de annyira megunt már minden eddigi módszert, hogy legifjabb nemzedéke minél több pikantériát és ujitást követel. Ebből ered a divatok örökös váltakozása, az uj örökös áhitozása. De milyen újdonságra tartanak igényt? Akik az utóbbi időben Nyugat-Európában jártak, elmondhatják, hogy a régi vonások meglepő módon társulnak egymással, s oly rendíthetetlenek, mint a kinai fal - az ujitás külsőséges tűzijátékban mutatkozik meg. Nemrég találkoztam Nyemirovics-Dancsenkóval, aki arra a kérdésemre, hogy mi a nyugati szinház uj vonása, azt felelte, hogy semmi, kivéve a- 15 -