Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Georg Kaiser

nélkül arra, hogy az effajta jellegtelenséget valaha Goethe teremtette meg a drámában, nem tudok egyetérteni Brandesszel,Goethe egyik késői biográfusával abban, hogy ellenszenves müfogás bevetéséről van szó. Az eredmény ugyanis az, hogy nem tipust állítanak elénk, vagyis valamely széles körű társadalmi jelenségnek az egyéniségben megfogalmazott megjelenítését, hanem helyette sémákat kapunk. Teljesen lehetetlen a szereplők konkrét ábrázolásakor, hogy nevükön ne nevezzük őket; nem mondhatunk le husvér sajátságaikról. Teljesen nyilvánvaló, hogy a rendező, a színész egy ilyen szürkeruhás nő vagy katona megformálásánál nem mer a figurának egyénitett maszkot adni, nem meri élő egyéniséggé formálni; az ábrázolásnak, hiven az iró elképzeléséhez, sematikusnak kell lennie. Még fenyegetőbben tükröződik ez a szereplők nyelvében. Ha a tragédiában a hangsúlyos helyeken az indulatszavak iránti előszeretetet figyeltük meg, itt teljesen faizü szűkszavúsággal állunk szemben, valamiféle távirati stílussal, gondosan politúrozott, lefaragott, hideg, élettelen szavakkal. És az expresszionisták azt képzelik, hogy ezzel a szinház fejlődésének uj horizontjait mutatták meg! Természetesen, ha a német Írók közül csak egy-kettő ima ebben a stílusban, mondhatnánk, hogy ez is csak egyike az irodalmi piacon az iró „eredeti egyénisége" kidomboritásához használatos fogásoknak. Nem hiába óvta valami kor Goethe oly nagy aggodalommal az Írókat az eredetiség hajszolásától! De miután ez a jelenség nagyon sok esetben előbukkan, nyilvánvaló, hogy mögötte széles érvényű társadalmi kiváltó okot kell feltételeznünk. így is van, és az ok ugyanaz, mint amely az organizáció elvének a konstrukció elvével való felcserélését váltja ki. Nem jellemző-e valóban, hogy majdnem minden baloldali művész állandóan és görcsösen ismételgeti a „konstrukció" elvét /a gépre vonatkoztatott értelemben/ és nem organizációról beszél, az élő testre vonatkoztatva. Vegyünk bármilyen konstruktivista képet: az igazi ritmus,- 121 -