Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

jusson, legyenek bár ezek a kísérletek akármilyen bizonytalanok, akármilyen hézagosak. De mivel csak hangulatain keresztül látjuk, gyökértelen alakként áll előttünk, akit vak és titokzatos társadalmi erők sodornak.

így hát ellentmondás áll fenn a kíméletlenül reális közvetlen érzékelés /az egyes események megjelenitése/ és az egész elgondolás homályossága között. Az alapcselekve, nemi miszticizmussá higul, amely magában foglalja a szere lem és az erő kettős koncepcióját. Moe pragmatikus képessége, hogy a közvetlen nehézségekkel megbirkózzék, heves, szentimentális és irracionális; olyan ember érzelmi lendületét fejezi ki, aki „vérének és idegeinek parancsait" követi, tóoe: „Halálod napjáig emlékezni fogsz rám - én vo)tam az első fiú. Része vagyok az egész testednek. Nem fogsz elfelejteni, örök tintával irtain a bőrödre a nevemet!" Majd később: „Senki nem tudja, miért és hogyan, de az ember valahogy rájön a dolgokra. De ha megijed, akkor a válasz nulla."

Persze értnető, hogy Moe igy érez, csakhogy ez a jelenet tartalmazza éppen a cselekmény megoldását. A bronxi középosztálybeli család problémájára Moe elhatározása és a szerelmesek ezt követő szökése adja meg a választ; ez épp oly világos, mint az, hogya Nórában felvetett problémára Nóra végső távozása a felelet. De mig Nóra menekülése akarati cselekvés, Moe és Hennie romantikus szökése csupán a hit akciója; nem konfliktus, hanem a konfliktus tagadása.

A Leftyre várva cimü drámában Odets roppant fejlődésről tesz bizonyságot. Ebbe a műbe nem keverednek a megoldatlan miszticizmus felhangjai. De elmondhatjuk-e, hogy megoldotta a szerkezeti hibáikat is, elkerülte az előrehaladás hiányát, amely a korábbi dráma hatását lerontotta? Ellenkezőleg: olyan elgondoláshoz folyamodott, amely a szerkezeti fejlődést bizonyos fokig szükségtelenné tette. Az elgondoláe kétségtelenül nagyszerűen megfelel a dráma igényeinek. De éppily kétségtelen az is, hogy az ily módon- 60 -