Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
vidzárlat - mely a felismert igazság nyomán következik be- legsajátosabb helyét tekinti. A sok indok közül, melyre itt nem térhetünk ki, számomra a legaktuálisabb és legjellemzőbb az aggály és a szégyenkezés a tételek és a tételszerüség miatt. Ezt a szégyenkezést legújabb művészi munkánk okozza. A művészettől független gnoszeológia és módszereinek örökös felemlegetése "hidegen" és tekintet nélkül a műfaj sajátosságaira, fokozatosan tudatos és akaratlan averziót idézett elő mindenféle felismerhető művészi értékjegy iránt, azok iránt is, amelyek az illető mű sajátjai, vagy amely igazi fe-adatát jelöli meg. A színházban és a drámában érthető módon annyival veszedelmesebb a helyzet, hogy itt a kor, a társadalmi osztály és az ember "központi" igazságának, tehát az élet legfőbb igazságainak sürgős művészi interpretálása a műfaj értelme és legnagyobb értéke mindenkor: ez volt Szimbólumának anyaga, művészetének sajátossága, alkotóinak becsvágya és a kritikusok követelése. Az egyéb, nem művészi megismerés iránti idioszinkrázia, amely a művészi tett ürügyén vagy köntösében jelent meg, azt eredményezte, hogy elvesztettük hitünket abban, képes-e egyáltalán a művészet megismertetni a világot. A szinház és a drámairás területén ez a tény — jó lelkiismerettel - elmélyiti a krízis veszélyét és hogy erről oly sokáig hallgathattunk, azt C3ak egy bizonyos biedermeier szinháztudomány tette lehetővé, amelyben Szlovákiában éltünk. A konfliktus helyes értelmezése, mely szerint az a társadalmi igazság felismerésének sajátos folyamata, azt a harcot is jelenti, mellyel a drámai művészetet megvédjük a társadalmi igények vulgarizálása, tehát a noetika a priori szemrehányásaival szemben - amely a művészettől idegen, a nézőt pedig elriasztja - és ugyanakkor a hitetlenséggel és kétségekkel szemben is, amely nem hisz a dráma objektiv lehetőségeiben, abban, hogy képes kiharcolni és a konflik- 94 -
