Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A hős rehabilitálása
tával szemben minden, ami tegnapi törvényszerűség vagy szabály, csak akadályt jelent a mondanivaló kifejezésében. Ahogy az aránylag állandó jellegű burzsoá társadalom megfelelő lélektani környezetében kialakult egy nyugodt és egyenletes, nemzedékről nemzedékre növekvő, szaporodó, dagadó regény-folyam, ugyanigy a forradalom utáni Oroszország bölcsője lesz a lavinaként hömpölygő drámafolyamnak. középpontjában az egyetlen nagy és dicső forradalmi nemzedékkel, mely diametrálisan különbözik minden előtte- és utánajövőtől, mert első volt, azt lehet mondani: minden tényezőjében korszak meghatározó. Nem saga,^* hanem rapszódia, nem az eseményektől szigorúan körülhatárolt monodráma, hanem elbeszélő vagy szimfonikus költemény. Leggyakrabban, leghatározottabban és legjellemzőbben* optimista tragédia. A kritikai realizmus konfliktus összpontositása, kivülről szemlélő fegyelmezettsége helyett a nagyszámú történelmi eseménysorozat polifóniája tárul elénk, amely a maga természetességében aszimmetrikus és kizárólag az élet erős impulzusaira reagál, fakó irodalmi dogmák nem hatnak rá. A teljességet követelő orosz realista drámahagyományok helyére az autonóm jelenetek, képek korlátlan, szabad, csak a forradalom gondolatának és folyamatának leitmotivájával körülhatárolt szekvenciája lép. A fantáziának és az alkotásnak a cselekményben és a fő alakokban jelentkező liberalizmusával szemben - mélységes dokumentarizmus és a művészi alkotás szenvedélye a felemelő történelmi hűség iránt. Soha az a törekvés, hogy a művészet megfeleljen az élet igazságának, ilyen makacsul, ilyen társadalmi felelősségérzettel, ilyen lendülettel és ilyen őszintén nem jelentkezett azelőtt. Egy nagy korszak művészi megjelenítésének sok más motorja is lehet a világ drámairodalmában, nem csupán az életanyag gyökeres újdonsága és rendkívüli dinamizmusa, aminek egy- 54 -
