Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
A Csehowal és Ibseiméi "szembeállás" - ha szabad ilyen leegyszerűsítve mondanom - nem "dramaturgiailag" jött létre, tehát mondjuk a formakeresésben, irói újításokban, mint ahogy sokszor hajlamosak vagyunk hinni, vagy ahogy igen sokszor egyszerűen ajánlatos volt vélekedni. Ellenkezőleg, a szkepszisből, a kétségből ered, amellyel minden iránt, tehát a társadalmi valóság iránt is viseltetünk, nem bízva abban, hogy megismerhető, vagy hogy egyáltalán szükséges és hasznos megismerni. Pirandello "álarc elmélete", amely a drámában mindenütt a konfliktus általi megismerés szándékos relativizálását jelenti. a konfliktus teljes irracionalizálását, különböző formákban, különféle változatokban a mai napig jelentkezik. A fő realistaellenes áramlat a világ drámairodalmában tehát a "mindenkinek igaza van" jelszó alatt alakult ki, mely szerint az igazság nem a koré, vagy az osztályé, hanem az egyéné és a romboló illúzióké, vagyis tulajdonképpen nem is létezik: hogy - végső következményként - az embert nem a forradalom szabadítja fel, hanem csak az életbe való beletörődés. A drámai tektonika széthullása e többé-kevésbé programszerű agnoszticizmus legmarkánsabb megnyilvánulása, és mint ahogy a Ki-ki a maga módján0* a pirandellizmus jelszava lett a dráma ismeretelméletében, ugyanúgy a Hat szerep keres egy szerzőt^* és különösen a Ma este rögtönözve játszunk. * amelyekben a színpadi elemek azonos hangsúllyal keverednek, amelyekben a dráma szétbomlik alkotóelemeire, a színpad lemeztelenítve áll előttünk, amelyekben a színpadi valóság önkényesen hatalmában tartja az élet valóságát. Ez jelenti a pirandellizmus kezdetét, vagyis a drámai forma "elpirandelloiasodását". A pirandellizmust természetesen nem szabad leszűkítve értelmezni, mint olyan írók müveit, akiket az ő közvetlen követőiként tartunk nyilván, mint mondjuk Chiarellit,11* Benaventét,^* Bettit,^* S armen t-t,^* Bontempellit^*- 108 -
