Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

szer el is hallgat) és Csehov a jobb jövőről álmodik; Pirandello ebben is teljesen szkeptikus: nem a szerelem, hanem a félelem és a bizonytalanság határozza meg az emberi létet,az ember sorsa feltartóztathatatlanul rohan - nem a boldogság, hanem az őrület felé és az egész élet tulajdonképpen egy nagy ábránd, kinos tragikomédia az élet színpadán. Ibsen hősei harcokban, vagy a társadalom érdekeinek pergőtüzében jegecesednek ki, Csehovéi a saját és a hozzá közelállók közötti érzelmi kölcsönhatás, fájdalmak és álmok alapján bontakoznak ki; Pirandello feneketlen mélységbe taszitja őket, csapdákat állit, melyek minden embert elnyelnek és mindenkit menthetetlenül elszakítanak egymástól. A nagy realisták teljességében és valóságában látják a világot, Pirandello szeme előtt kettészakad és megoldhatatlan ellentétbe kerül a valóság és a látszat, minden valóság viszonylagossá, minden azonosság kiderithetetlenné, feltételes, ad hoc igazsággá, mindennemű hit tagadásává, pesszimizmussá válik.

Itt van a realizmusellenes áramlatok valósába eredete a modern színháztörténetben, amely összhangban van a művészet társadalmi szerepével, amit az osztálytársadalomban az uralkodó osztály határoz meg: a művészet küldetésével: a világkép megismerésével és megismertetésével szembeni rezignációban. a lényegében defetista, megalkuvó történelemszemléletben, a nihilista erkölcsben, az ember korlátainak és tehetetlenségének apoteózisában rejlik; a főalakok apatikus, kivételes, félresiklott, patologikus, ferde jellemében, az életben - amelyben az ember csak áldozat -, mint a tudatalatti katasztrófák és eluralkodó szenvedélyek folyamatában jelenik meg; a "művészet, mint bosszú azért. hogy megszülettem" jelszaván alapszik. Úgy tűnik, a legkülönfélébb közvetlen és közvetett Pirandello-követők mindehhez az alapfilozófiához a mai napig csak nagyon keveset tettek hozzá.- 107 -