Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

nyai", ahogy azt Csehov és Ibsen képviseli, és annak hírhedt és annyit hangoztatott "szétzúzása" közötti első öszszeiitközésről van szó. De ehhez szélesebb összefüggések figyelembevétele szükséges.

Meglepő egyáltalán, hogy a modern dráma "apaságát" mindössze két nagyságra vezettük vissza, meglehetősen nagyvonalúan. Például a mai amerikai drámát, helyesebben annak egyik áramlatát és egyfajta hangvételét a hanyatló társadalom nosztalgiájából és kilátástalanságából származtattuk. Az okoskodó és akaratelvü meseszövés dramaturgiáját is, mely a drámai cselekvést feloldja a drámai jellem kötelékei alól és bizonytalan befolyásolás keretei között (mindenfajta befolyásolás veszélyes és bizonytalan, ez alól ez az Írás sem kivétel) még azt az alapvető tényt is figyelmen kivül hagyhattuk, hogy egy bizonyos ponton mégiscsak mindketten osztályuk ellen fordultak, amely szülte őket, ha filozófiáját nem is "ugorhatták át" és ha nem is ismerték a kiutat a zsákutcából, melyet elénk tártak: bár éppen ez a tény döntő az ő felismerésük jellegére és kiterjedésére nézve, amit a konfliktus fejez ki ezért alkalmas arra, hogy a "befolyásolás" eszköze legyen. De a modern, különösen az európai drámairodalom alapvető ellentmondását már nem lehetett ezek alapján megmagyarázni, ti. azt, ami a társadalom megismerése és az igazság megismerhetetlenségének elve, helyesebben a megismerés és a megismert igazság kimondása iránti közöny között van. Meglepő az is, hogy félretettük az ellentmondás megoldásának kulcsát - mely a jelenlegi helyzet alapvető aspektusa. Ez a kulcs: Luigi Pirandello.

Pirandello kétség kivül nem volt oly egyértelmű és robosztus jelenség a világirodalomban, mint Ibsen vagy Csehov, de éppoly törvényszerű fenomén volt és a drámakultura fejlődésére gyakorolt hatása egyáltalán nem volt kisebb, sőt ellenkezőleg, ha nem is vettük észre, vagy nem akartuk észrevenni, sokkal nagyobb. Lehet Pirandellót nem játszani- 105 -