Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

és sokértelműsége helyett a figurák sokféleségét és egyenetlenségét; Ibsen gondolati pontossága helyett tételeket, Csehov érzelmi polifóniája helyett eszmei kétértelműséget, a nagy alázat helyett passzivitást, a szilárd ibseni szerkezet helyett kompoziciós klisséket, Csehov átfogó, 'széles látása helyett amorf kompozíciót stb. Mindez tökéletesen eltakarta elölünk azt az alapvető tényt, hogy Ibsen és Csehov, mindkettő a maga filozófiájának és erejének keretei és határai között, melyek művészi módszereikből következnek, az életigazság megközelítésére törekedett, a konfliktus náluk a teleszkóp szerepét töltötte be, megcélozva ezt az igazságot, alakjaik ezt testesítették meg és fejezték ki, előadásuk ezt tolmácsolta a közönségnek. A fő ellentét - ellentét a konfliktus, mint a megismerés érdekében kifejtett erőfeszítés eszköze és az elnyomására, elgyengitésére irányuló erőfeszítés között - nem Ibsen és Csehov különbözőségéből adódik. Mert Ibsen és Csehov ' a barikád azonos oldalán állnak, a másik oldalon más valaki van.

3

Természetesen mindaz, amit Ibsen és Csehov korszakalkotó tevékenységéről, az emberi és társadalmi igazsághoz való viszonyáról megjegyeztünk, nem gyengítheti azt a tudatot, hogy miként életművük szabállyá váló_ szintézis, egyben - különösen Csehov - magukban hordozzák a szétbomlás folyamatának, a tárgy kötetlenebbé válásának, a tiszta drámaiság hanyatlásának első jeleit is, mely annyira jellemzi a későbbi burzsoá dramaturgiát. Nem a mi feladatunk a folyamat részleteit, elsősorban a "dráma demokratizálása" (J. Vostry), tehát a polgár-hős iránti újfajta érdeklődés és ennek a hősnek a fejlett kapitalista társadalom történelmében való egyre jelentéktelenebb és korlátozottabb részvétele közötti rohamosan növekvő ellentmondást megvizsgálni. Most az uj korszak "egységes formai hagyomá- 104 -