Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
Az igazság drámaisága
legcsehovibb drámáikban sem mondtak le a meseszövés és a bonyodalmak tudatos kidomboritásáról, az aktívabb, tudatosabb és tervszerűbb szerkesztésről, a társadalmat a kibontakozás szakaszában ábrázolták és nem a maga teremtette légkörben a történelem színpadáról letűnő osztály érdekelte őket. Nem kevésbé jellemző és beszédes valamennyi utánzó és vulgarizáló hajótörése sems nem véletlen, hogy a modern amerikai drámaírók jelentős része, amely Csehovtól éppen a letargiát és az osztály filozófiájának apatikus kiúttalanságát veszi át, bizonyos, az élet előtti programszerű kapitulációhoz és természetesen a szinpadon egyhelybe topogáshoz és érdektelenséghez jutott el, mig a rutinos "ibsenisták" éppen a tételesség, a szemellenzős társadalomszemlélet hibájába, a banális bonyodalmak és a sematikus meseszövés hamisan és visszataszitóan ható konkunkturáját teremtették meg. A nagy művészek mindenekelőtt a nagy felfedezéseket örcklik: Shaw, a fiatal Hauptmann, vagy Miller (de Cankar^* és Zrleza is) Ibsen társadalomszemléletét és éles kritikáját, Leonov, Hellmann és részben Kornyejcsuk a bonyolult emberi kapcsolatok sokrétű dinamikáját, a belső szemlélet mélységét. Csehov gyengédségét és együttérzését. Megtörténik, hogy mindkettőt öröklik,például Tennessee Williams, akinek müveiben termékeny szimbiózisban találjuk a naturalista magvasságot és a hitetlen pszichológiai szubtilitást (A vágy villamosa) és ugyanakkor találkozunk egyenesen neo-ibseni (Nyár és füst).^* vagy neo-csehovi (üvegfigurák) drámákkal. A kis irók többnyire a rizikót és a deformálást öröklik, az alkotói alapelveket degenerálódott és anakronisztikus állapotban ragadják meg: az ibseni karakterek társadalmi földhözkötöttsége helyett - történelmi korlátokat és hajlamot a gyors öregedésre, a csehovi karakterek komplexsége- 103
