Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

Még költséget és fáradságot se kímélnénk - csak hát minden hiába# Néhányszor már felkiáltottunk önkéntelenül: "ez az!" és főleg: "ez az uj!" - de tüstént lelohadt a lelkesedésünk és beláttuk, hogy "ilyen már volt" - olyan régen persze, hogy az már nem élő konvenció, mert már el is felejtettük.

Azután a korszak után, amelyben mondjuk a negyedik falelmélet (mindazzal, ami ebből keletkezett) feltartóztathatatlanul korlátokhoz, szürkeséghez és unalomhoz vezetett, örömmel üdvözöltük a drámában az üditő ritmust és a film és az időgépek technikáját. Azután a korszak után, amelyben ismét bebizonyosodott, hogy a színpadi kaleidoszkóp vagy maszkabál nem képes harcra mozgósítani, vagy barázdát vájni a földbe, uj egység után kutattunk, kerestük a drámai alkotán belső értelmének szerves kohézióját, mely képes a színpadon komplex módon és reálisan megeleveníteni az embert és rajta keresztül dinamikussá tenni a gondolatot. Most vagyunk éppen - úgy látszik - ebben a szakaszban, de ez a tényen mitsem változtat: az említett szempontok szerint alapvető ellentétet látunk: az egyik oldalon Ibsent vagy Csehovot ismételve. belőlük kiindulva igyekszünk a drámai alkotást megközelíteni, a másik oldalon viszont megtagadjuk, "belülről széttörjük", vagy legalábbis figyelmen kivül hagyjuk őket.

Az, hogy Ibsent és Csehovot elvi ellentétbe állitjuk egymással, vagy örököseiket és követőiket szembeállítjuk azokkal, akik "fellázadtak" ellenük - azt hiszem -, nem vezet eredményre. Ezek csak látszólagos, felszínes ellentétek. Ha ma szándékosan, vagy akaratlanul egyes kritikusok és elméleti szakemberek ezt teszik - nyugaton a művészet társadalmat megismerő és megismertető szerepe iránti ellenszenvből, a szocialista táborban azért, mert belefáradtak: a didaktika és a sokféle magyarázat tultengésébe, ami idegen a művészettől és végeredményben elgyengiti igazi társadalmi tevékenységét -, azok megfeledkeztek a leg- 99 -i