Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)
A Turandot herecegnő próbái
ís hogy ennek az örökké élő, minden este megismételhet et lenül megszülető elemnek - a színházművészet lényegének - tanúja lehessen, ezért jön el a néző a színházba! Ma jól sikerült a színésznek ez a pillanat,holnap rosszabbul, holnapután talán zseniálisan! De a dolog lényege nem a játék minőségében rejlik (bár jobb, ha minél gyakrabban fordul elő, hogy ha nem is zseniális, de legalább is lelkesült), hanem megismételhetetlenségében! Maguk pedig kigondoltak valamit, előkészítették és mechanikusan megismétlik azt, amit kitaláltak... Legutóbb minden itt, abban a pillanatban, ezen a helyen született! És ez a megismételhetetlenség ragadott magával bennünket, bár semmiségeket rögtönöztek előttünk. De a semmiségek lelkesültségből fakadtak, a színész helyes alkotó közérzetéből! Ma pedig mind a kettő hiányzik - és Vahtangov rosszkedvűen elhallgatott.- De honnét vegyük ezt az alkotói közérzetet? — kérdezte valaki.- Hogy honnét? Hogy honnét? - ismételte zord hangon Vahtangov. - Amiből minden ered: az elhivatottságból! Abból, hogy a próba ünnep, nem pedig feladat! A bátorságból! Annak büszke tudatából, hogy művész vagyok! Abból, hogy akaratom van, temperamentumom, humorom, hangom, kitűnő dikcióm! Abból, hogy tudom, mit akarok az élettől! Abból,hogy ismerem a szinpad törvényeit. Abból, hogy a színház hivatásos művésze vagyok,nem pedig véletlenül idecseppenő amatőr, vagy az anyósom nagynénjének a rokona, akit okkal, ok nélkül a színpadra rángatnak. Abból, hogy a színpadon mindig könnyednek, vidámnak, boldognak érzem magam. Abból, hogy szeretem a nézőt, nem pedig félek tőle, mint maga! Nem, teljességgel érthetetlen előttem, hogy miért jár a színházba, miért dolgozik itt, ha nem képes alkotói közérzetét előhívni önmagából és ezt addig fenntartani, amíg szüksége van rá! 65 -
