Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

A Turandot herecegnő próbái

re. Vahtangov egyre jobban elkomorult, a színészek pedig a szemünk láttára hervadoztak, fonnyadoztak.- Soká tart ez még? - harsant fel Vahtangov szava. - Azt gondolják, hogy ha iparos módjára ismételgetik a mait héten talált két—három ötletet, már rabul ejtik a nézőt? Honnét vették a meséjét - hangsúlyozta ironikusan Vahtangov - azoknak a rögtönzéseknek, amellyel ma lünket megvendégelnek? Feleljenek!- Egész héten át ezen gondolkoztunk - krákogta, helyesebben sóhajtotta Brigella-Glazunov.- Arra kértem magukat, hogy gondoljanak ki valamit - hangsúlyozta Vahtangov. - Boa hát,kedveseim - fordult az egész teremhez -, együtt dolgozunk, dolgozgatunk, éveket áldozunk rá,egészséget és erőt, s maguk előtt még mind ez ideig nem vált világossá, hogy miben rejlik a színháznak mint művészeti ágnak specifikuma. A színházat klasszikus értelmében vettük: a figura az olasz komédia szereplője. Úgy gondolják, hogy ez is olyan szerep, mint a többi? Ma Petya bácsit játszom, holnap Mánya nénit, holnapután egy parasztbácsit a Felvilágosodás gyümölcsei-ből. azután egy mai agitka hősét? És elég, ha megváltoztatják beszédmodorukat és kigondolnak egy kis mesét - és máris a színházművészet örökké élő lényegét sugároztatják felénk a színpadról? Természetesen nagyon izgatja magukat, hogy mi az a titokzatos lényeg,mi az a mag, amelyről oly nagy nyugtalansággal beszélek, amelyért oly nagy tűzbe jövök? Megnevezem: ez a megismételhetetlenség. Megismételhetetlenség, megismételhetetlenség - véssék jól emlékezetükbe ezt a szót. Minden előadás minden pillanata megismételhetetlen. Holnap ugyanabban a színdarabban, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazon díszletek között, ugyanannak a pillanatnak ugyanazon szavai hangzanak el és cselekedetek mennek végbe - és ez mégis más lesz, mint tegnap volt, mert a tegnapi soha, soha nem ismételhető már meg!...- 64 -