Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Áttérünk a rendezésre

erre, de ezen az első önálló cselekedetükön akarom ellenőrizni, mennyire érzik át azt, hogy kollektívát alkotnak és milyen követelményeket állítanak fel önmaguk iránt,- És honnem. tudjuk meg, azonos-e a mi jelöltünk az önével vagy sem? - kérdezte Ruhen Szimonov, aki a legbátrabb volt közöttünk és akit úgy éreztük, Jevgenyij Bogratyionovics a legnagyobb bizalommal és figyelemmel tüntetett ki csoportunkból.- Erre a kérdésre akkor válaszolok, ha megnevezik nekem a bizalmijukat. De hogy elhigyjék, hogy van jelöltem, nézzen ide: erre az oldalra felirolc egy nevet - és Vahtangov valóban felirt valamit. - Kérem Sziiaonovot, jöjjön ide és olvassa el, hogy kinek a nevét Írtam fel.- Ez azt jelenti, hogy semmi esetre sem lehetek én - mondotta Szimonov Jevgenyij Bogratyionovicshoz lépve.- Tökéletesen igaz - helyeselt vidáman Vahtangov -, ez nem maga, bár mindenki tudja, mennyire "szivelem" - fűzte hozzá gyöngéd iróniával Vahtangov.

Szimonov elolvasta a Vahtangov noteszába bejegyzett nevet és titokzatos arckifejezéssel visszatért hozzánk.

Vahtangov a színház életének minden eseményébe, minden órájába belevitte az alkotói gondolkodás, a szines ötlet elemét, fáradhatatlan képzelőerejét.

Másodszor: folytatta Jevgenyij Bogratyionovics. - Rendezői csoportunk jellemző vonásának a szerénységnek kell lennie. Ez alapvető szabály - ismételte -. Nem tudom megmondani, hogy a pszichológia mely szabályainak eredményeként történik, de ahogy a rendes, derék színházi emberek bármelyikéből rendezőasszisztens lesz, az első dolog, amire szert tesz - még mielőtt bármit is elvégzett volna - az önteltség, valamiféle érthetetlen gőg, önimádat, túlzott jelentőségtudat. Ezért megkövetelem, hogy az a hallgató', aki úgy kezd viselkedni, mint egy „rendező", csupán azon az alapon, hogy nálam tanul, abban a pillanatban hagyja el a rendezői csoportot! De nem csupán ki- 77 -