Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

két... ugyanazt Írja le, amit már régearég megfogalmaztak, elcsépeltek, összekotyvasztottak..."

Vahtangov szokatlan erővel mondotta el a zongorista véleményét barátjárói. Nem Játszotta el őket, nem deklamált, szavai önvallomás jellegűek voltak.

Hirtelen kinyitotta a kis előcsarnok falánál álló zongora tetejét és viharos futamok csendültek fel keze alól.- így van ez, drága barátaim - fordult hozzánk Vahtangov s erőteljesen megpörgette a zongoraszéket. - Azt gondoljuk, hogy élünk, létezünk, essünk, dolgozunk, játszunk, a végén pedig kiderül, hogy az ördög rángat minket egy madzagon... Ez melyik elbeszélésből is való? Nem tudják? Én sem tudom - és Vahtangov elgondolkozva nézett a kandalló tüzébe.- És a humor, a költőiség? ízek nem jellemzőek Csehovra? - kérdezte valaki.

De még mennyire jellemzőek - kapott gyorsan a gondolaton Vahtangov. - Ezek a tulajdonságai mentik meg Csehovot a teljes reménytelenségtől, az élet elitélésétől, a mélységes pesszimizmustól, amely különben müveit átjárná..

De a nyárspolgár költőiségét olcsó szentimentalizmusba oldja, humorát vidámságként könyveli el. Csehov elbeszéléseivel arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy rányissák szemüket arra a kicsinyességre és korlátoltságra, amellyel körülveszik magukat. „Nézzetek önmagatokra egy pillanatra felülről” - mintha ezt mondaná. De a nyárspolgár nem akarja ezt megtenni, nem akar önmagára ismerni a Jonlcsban. a Tokbabu.1t emberben. A léha asszonyban. az Anna a férje nyakén cimü elbeszélésben... „Nézd csak, milyen jól megírták szomszédunkat, Csehontot" - mondja a kispolgár reggel a feleségének, miközben reggeli citromos teáját fogyasztja. - „ó, milyen vidáman ir a fickó!" - És eszébe sem jut, hogy feleségét szintén Anyácskának hívják és ő is számit arra, hogy újévre rendjelet tűzhet a gomblyukába.- 51 -