Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

tünk arról, hogy milyen utasítást kaptunk Jevgenyij Bogratyionovicstól.

És abban a pillanatban, amikor már nem is vártuk a Jelet, éles, hosszú csengetés figyelmeztetett, hogy hagyjak abba a táncot.

Emlékeztünk, hogy meg kell állnunk, majd leülnünk a hozzánk legközelebb eső ülőalkalmatosságra, körül kell néznünk, majd azon gondolkoznunk, hogy mindez valóban igaz-e, vagy csak álmodunk. Szóval, valamennyien erőltettük az agyunkat és túl sokáig készülődtünk a feladat végrehajtására.

— Nem igy! Nincs itt mit filozofálni! - hangzott fel Vahtangov hangos kiáltása a teremből. - Megállni, körülnézni, átgondolni - mindennek egy pillanat alatt kell végfcemennie, nem pedig fél óra hosszáig. Még egyszer!

És újra megszólalt a zene és újra köröket meg láncot és más táncfigurákat formáltunk. De ez alkalommal nem engedtük el magunkat, egyfolytában észben tartottuk, mit kell tennünk Vahtangov jelére.

Megszólalt a csengő. Abbahagytuk a táncot. Abban a helyzetben merevedtünk meg, amelyben a jel talált és egymásra néztünk.

— Jobb, sokkal jobb. De gondolkodáshoz még mindig nem jutottak - hangzott fel újra Vahtangov hangja. - Tovább! Táncoljanak!

És a francia négyes dallama újra felhangzott.

Felcsendült Vahtangov csengője, mi megálltunk, egy helyben megdermedtünk, egymásra néztünk és valóban azt gondoltuk: nem csupán álom mindez?

Nem emlékszem, hogy hányadik csengettyüszó után szólalt meg Jevgenylj Bogratyionovics teljesen megváltozott hangon, amelyből nem csendült ki sem szemrehányás, sem követelés.

— Derék gyerekek ! - mondotta Vahtangov. — Jól dolgoztak. Jöjjenek mind ide hozzám. Beszélgessünk „az érthe- 44