Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Az első órák

Az előadás lezajlott. Utolsó száma a ml vaudevillei'inV volt. Magunkkal hoztunk minden kelléket, közte a hatalmas dézsát is a három méteres állványon. Hiszen a cselekmény középpontjában a dézsa állott.

Vahtangov a mi számunk előtt lépett föl, azután bement a terembe.

Játék közben éreztem, hogy „töröm magam", s hogy ma kétségkívül a Jevgenylj Bogratyionovlcs által második típusba sorolt színészek közé tartozom. De nem tudtam gátat vetni igyekezetemnek. Emlékszem, hangosan kiáltoztam, azaz féltékenykedtem, és a fedetlen esztrád térségen annyit ágáltam, hogy a veríték patakokban folyt rólam. 3 amikor a vaudeville végén kiugrottam a dézsából és elég ügyesen földetértem, az egész nézőtér egyszerre sóhajtott fel - részben, mert aggódtak értem, részben, mert csodálkoztak.

Vert a szivünk. Bűnösnek éreztem magam, de azzal vigasztalódtam, hogy a kétfajta szinésztipus közül Vahtangov, mint ő maga mondotta, mégis a másodikat, a cselekvőt, kezét-lábát törőt tartja többre.

Vahtangov nem jött hátra a kulisszák mögé. De este véletlenül összetalálkoztunk az arbati Stúdió folyosóján.

Arcomon oly félreérthetetlenül ott tükröződött a kérdőjel, hogy Vahtangov egy pillanatra megállt.- Igen, ez ma nem volt a szerep árnya - mondotta. - De hogy mije volt a szerepnek az, amit maga játszott, azt nem tudom megmondani. Túl nagy zűrzavar volt a színpadon. Mélységesen együttéreztem magával: alaposan megüthette magát, amikor kirepült a dézsából.- Dehogyis, semmiség az egész... - mormoltam.

Jevgenylj Bogratyionovlcs gyöngéden megveregette a

vállamat és otthagyott.

Ezek voltak az első órák, amelyeket Vahtangovtól még abban az időszakban kaptam, amikor a szinészi mesterséget tanították nekünk.- 28 -