Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Áttérünk a rendezésre

megjegyezte, hogy minden szereplő felhasználta a módszer elemeit, s egyikük rendkívül plasztikusan, mozgásával ragadta meg a tigris lényének „magvát".

Jeanne d’Aro monológja /Sztyepanova alakításában, akinek jelmezét egy férfiöltöny legkülönbözőbb darabjaiból válogattuk össze/, szintén tetszett Vahtangovnak.

Dicsérte Bobilt /Jahontov/, Bobilihát /Mareckaja/ és Hófehérkét /Bengyina/, s úgy találta, hogy előadott darabrészleteikben jól ragadták meg Osztrovszkij elbeszélésének lényegét.

Kiemelte Laurentia-Bagrina „hevét és közvetlenségét’.’

Igazságos és jóleső szavakat talált minden szereplő munkájának méltatására.

Ugyanilyen jól sikerültek a különböző jelenetek és párbeszédek, amelyeket Huben Szimonov, Janovszkij, Margolin és Aygyijeva, azaz „rendezői csoportunk” tagjainak tanítványai adtak elő. Jevgenyij Bogratyionovics megdicsért minket mindazok előtt, akik végignézték újabb és régibb társaink e vizsgaelőadását.- Egy Rubicont már átléptek - mondotta. - Felléptek a rendezés el3Ő és egyik legfontosabb lépcsőfokára, résztvettek a színészek nevelésében, tanítványokat adtak a Stúdiónak. Ez nagy dolog. Nem a tehetségükért dicsérem most magukat, hanem munkaszeretetükért s azért a gondoskodásért és figyelemért, amelyet tanítványaik iránt tanúsítottak. Látom, hogy nem voltak önzők, 3okat nyújtottak magukból. 8 a pedagógus számára talán ez a legfontosabb. Az önző pedagógus nem pedagógus, vagy legalábbis, véleményem szerint nem az.

De ezen felül rendezők is akarnak lenni. Nem igaz?

Vahtangov rövid szünetet tartott, a mi valamennyien kis indulatszavakat, mondattöredékeket hallattunk, amelyek azt a kívánságunkat fejezték ki, hogy igen, rendezők akarunk lenni.- 114 -