Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

A játék

aid. ily módon, különleges lelki magatartást juttat kifejezésre.

Kapcsolat a néző és a színész között

Egyazon térbeli és sokszor helyzetbeli valóságba is elmerülve, a színész megszólítja a nézőt, néma szereplőként bánik vele. Beszél hozzá, megérinti, állandóan körülveszi, konkrét és rettenetes fizikai jelenlétének az igája alatt tartja. Ez a kapcsolat lehet egyéni - egyetlen színész és a legközelebb ülő nézők között -, vagy kollektiv - az együttes és az egész terem között. A színésznek tudnia kell: 1. kik az egyéni vagy csoportos értelemben vett nézők, 2. milyen szerepbe éljék bele magukat a nézők.

A színészi cselekvéseknek azt kell sugallniuk a nézőknek, hogy alaposan meghatározott szerep statisztái.

A nézők mindenkor integráns részei az előadás struktúrájának. Byron Káinjában ők voltak Kain leszármazottai, jelen voltak ugyan, de mint távoliak voltak jelen, mint nehezen megközelíthetők. Kalidasa Sakuntalájában ők voltak a tartaléksereg, a szerzetesekként és udvarnokokként résztvevő néma szereplők tömege. Mickiewicz ősökében a színész, mint az agrár-rituálék résztvevőit vonta be a nézőket a cselekménybe és úgy vezényelte őket, ahogy a karvezető vezeti a kórusát. Betegekként bántak velük Slowacki Kordiánjában, az orvos és az ápolók megvizsgálták őket. Wyspianski Akronoliszában teljesen íaellőzöttek, ők ábrázolják az „élőket". A színészek - fantomok, akik állandóan közéjük lopakodnak - még meg is érintik őket, anélkül azonban, hogy ez közvetlen provokálás vagy fizikai közeledésre irányuló törekvés lenne. Marlowe Faustjában ők a barátok, akiket a főszereplő meghív az utolsó lakomájára és élelemként felkínálja nekik életrajzi epizódjait. A Hamletben ők az udvaraokok, közöttük cselszőnek és összeesküsznek a dráma alakjai.- 92 -