Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

A játék

A nézővel való kapcsolat nem lehet azonos a kabarébelivel, nem lehet szórakoztató tartalma, pszichomachla formájában leleplező funkciójának kell lennie. Ha a színész, a kapcsolatra való törekvésében, félénk és bizonytalan, a nézőt feszélyezi a szinész ügyetlensége, ugyanakkor kielégítetlen is marad. A szinész és a néző között ugyanaz a viszony, mint az állatszeliditő és a vadállat között.

Ha a szinész egyetlen nézőt vagy egy egészen kis csoportot támad meg, a többi néző ebben, rendszerint, mulatság forrását látja. Szükséges mulatság ez ahhoz, hogy felszabadítsa és fellazítsa a közönséget, amely ugyanakkor őrzi magában a félelem érzését is, mert bármely pillanatban hasonló sors érheti bármelyiküket. Ha a nézők személy szerint ismerik egymást, ha egyazon körhöz tartoznak, kevésbé érzik feszélyezve magukat, amikor a szinész cégtáblának tekinti őket. A kompromittálástól való félelem csökken, a többi jelenlévő személybe vetett bizalom miatt. A legnehezebb dolog a néző számára az, hogy a szinész támadása idején megőrizze méltóságának álarcát: gyámoltalan reagálásai kiváltják a többi néző derültségét, az áldozat pedig rendkivül zavarba jön.

A sebezhetősége tudatában levő néző lelki feszültségét kihangsúlyozza néhány pszichomachikus elem, amelyet a sámán-szinész alkalmaz, hogy belevonja és részvételre késztesse a profanizáló ritusba. Ezekben a rendkívüli pillanatokban, a két mágneses mező között, a félelem és a zsarolás áramlata pszichikai sokkban való kirobbanásig emelkedik. A közvetlen kapcsolat rendkívüli lehetősége ugyanolyan hatással van a nézőre, mint az érvágás a szervezetre. De rossz lenne az az orvos, aki állandóan eret vágna a betegén!- 93 -